Galló Istvánné közlése szerint a szakszervezeti vezetők a következő tárgyaláson új javaslatot tesznek ennek forrására. Az érdekvédő a sajtótájékoztatón - amelyet Somogyi Lászlóval, az Oktatási Vezetők Szakszervezetének elnökével, valamint Tóth Józseffel, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet elnökével együtt tartott - nem árult el részleteket arról, hogy milyen forráshoz nyúlnának.
A szaktárca és a sztrájkbizottság között eddig lezajlott négy tárgyalás eredményét összegző tájékoztatón Galló Istvánné csak annyit mondott: az iskolákban foglalkoztatott mintegy ötvenezer nem pedagógus közalkalmazott keresete öt éve nem emelkedett, és ha ez így marad, az bérfeszültséget okozhat.
Leépítések lesznek az oktatásban
A PSZ elnöke az eddigi eredmények között említette, hogy a szükséges pedagógusszám meghatározásához a kormány elfogadta a sztrájkbizottság javaslatát, ezzel tízezres nagyságrendben menthető meg emberek állása. A szakiskolák pedagógusai közül is sokan megőrizhetik állásukat annak köszönhetően, hogy a lemaradók oktatására szolgáló Híd program megvalósítása az ő feladatuk lesz - mondta.
Galló Istvánné szerint ennek ellenére biztosra vehető, hogy leépítések lesznek az oktatásban, ám a kormány várhatóan 2013 augusztusa végéig tervet dolgoz ki a munkanélkülivé válók átképzésére. Hozzátette: a tárca vezetője arra is ígéretet tett, hogy az érdekegyeztetés rendszerét az új közoktatási rendszerhez igazítja a kormány.
Senki sem akar iskolaigazgató lenni?
Több kérdésben ugyanakkor még nem született megállapodás - jegyezte meg a PSZ vezetője, példaként említve a nyugdíj mellett foglalkoztatottak ügyét. Galló Istvánné szerint különösen a szakképzés, valamint a művészeti oktatás nem oldható meg nélkülük. Somogyi László ezt azzal egészítette ki, hogy az igazgatói, intézményvezetői posztok sem népszerűek ma a fiatalabb kollégák körében, így sok helyen ezt a feladatot is nyugdíjasokra bízzák. Hozzátette: a fizikatanárok képzése "az érdeklődés hiányában" szinte megszűnt az országban, e tárgyat is jellemzően idősebbek oktatják.
Szintén nem született megegyezés arról, kikre terjesszék még ki az életpályamodellt. A szakszervezetek a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a pedagógiai szakszolgálatok összesen mintegy 6900 dolgozóját is be vonná ebbe a körbe - jelezte Galló Istvánné, emlékeztetve a szerdai tárgyalások eredményére, miszerint jövő szerdáig várják a minisztérium írásos ismertetőjét arról, pontosan mit tartalmaz az új munkaszervezési forma.
Tóth József azt tartja fontosnak, hogy az életpályamodell bevezetésekor jelentkező többletmunkát kompenzálja a kormány.
A pedagógusok sztrájkbizottsága nem mondott le a közalkalmazotti bértábla húszszázalékos növelésének igényéről, bár a kormány a kérést a héten vállalhatatlannak nevezte - mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke pénteken Budapesten.
A rovat támogatója:
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
12 perce
-
Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
27 perce
-
Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
körülbelül 1 órája
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
körülbelül 1 órája
-
Jó hír jött Japánból
2 órája
-
J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
2 órája
-
Nem biztos, hogy Szerbiában megtartják az előrehozott választásokat
2 órája
Mfor.hu Top24
- Végleg eltűnik Hosszú Katinka legrégebbi cége
- Figyelmeztette Moszkva a balti államokat, Magyarországról is beszéltek
- Donald Trump olyat mondott Iránnak, mint még soha
- Most már tényleg jön a háborús infláció, az IMF is megerősítette
- Példátlan orosz művelet zajlik a magyar választás befolyásolásának érdekében – mondja az MCC-kutató
- Valamitől megriadt Orbán VIktor szövetségese?
- Ezt hozta a nyuszi a nyugdíjasoknak a hipermarketekben
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború 2026. március 9. 10:24
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
A 100 Leggazdagabb
-
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00 -
Titokzatos milliárdos örökös csavarhatta el Emma Watson fejét?2026. április 1. 16:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Gyorsabban terjed a mesterséges intelligencia, mint ahogy a cégek felkészülnének rá
16:58
-
Tömegek kapják most a kedvezményes számlákat – fontos szabályra figyelmeztetnek
15:32
-
Brüsszelnek üzent az amerikai alelnök
15:03
-
Rekordévet zártak a kkv-támogatások
14:26
-
Robbanásszerű profit a Samsungnál
13:59
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Trump: „Egy egész civilizáció fog meghalni ma éjjel” – újabb fenyegetések Irán felé
17:38
-
Polgármesterek segítik a Fidesz kampányát: levelek, jutalmak és finom üzenetek a háttérben
15:31
-
Kire szavazna 2026-ban József Attila?
13:20
-
Sior: rajzok haza 79.
11:12
-
Ideiglenes sávlezárás a Deák Ferenc utcában: csapadékvíz-bekötés miatt dolgoznak
10:51
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Megvan az ország, amelyet elsőként üthet ki az iráni háború
2026. március 9. 10:24
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Moszkva már a balti államokat fenyegeti, Magyarország is szóba került
2026. április 7. 07:27
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Így menekítették ki az amerikai pilótákat Iránból
2026. április 7. 07:03
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
Nagy a baj a légi közlekedésben, van olyan repülőtér, ahol elfogyott a kerozin
2026. április 7. 10:28
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére. 



