2p
Bár az egyelőre nem világos, pontosan mi lesz a budapesti campussal. Otthonuk Budapest marad - mondják most.
A Közép-európai Egyetem (CEU) új, energiahatékony, Budapest belvárosában lévő épülete 2016. szeptember 15-én, az ünnepélyes átadás napján. (Kép forrása: MTI Fotó: Marjai János)

99 évre

Most viszont egy egyetértési nyilatkozatot írt alá Bécs a Közép-európai Egyetemmel (CEU) egy campus létesítéséről. A dokumentum kilátásba helyezi, hogy a Soros György által alapított magánegyetem 99 évre kibérel egy történelmi épületet. A CEU ígéretet tett az épület állagának megóvására is.

Az egyetértési nyilatkozatban foglaltak az aláírása után még a bécsi önkormányzat kulturális, tudományos és sportbizottsága elé kerülnek vitára.

A nyilatkozat szerint Bécs szeptember végéig megkötné a bérleti szerződést a CEU-val, amely a 2022-23-as tanévben kezdené meg működését az osztrák fővárosban. Szerepel a tervekben egy köztes megoldás is, amely lehetővé tenné, hogy az intézmény már 2019 őszén megnyissa kapuit.

New York mellett Bécs

A CEU márciusban jelentette be, hogy budapesti és New York-i campusa mellett Bécsben is megnyitná kapuit. Michael Häupl, Bécs akkori polgármestere az évszázad lehetőségének nevezte az együttműködést CEU-val.

"Bécs egyetemek, vállalatok és nemzetközi szervezetek globális központja. A városban létesített campus izgalmas lehetőségeket kínál oktatóinknak és diákjainknak" - idézte Michael Ignatieffet, a CEU elnök-rektorát honlapján az oktatási intézmény.

Ignatieff egyúttal leszögezte: a CEU otthona a magyar főváros marad, és elkötelezett az egyetem budapesti jövőjének hosszú távú rendezése mellett.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG