5p
Pénteken befejeződik a tanév, és ismét sok tízezernyi diák igyekszik zsebpénzét valamilyen nyári munkával kiegészíteni. A munka jellegétől és időtartamától függően igen sokféle foglalkoztatási lehetőséggel élhetnek a cégek, melyekre igen eltérő jogszabályi előírások vonatkoznak. A BDO Magyarország e foglalkoztatási lehetőségekhez kapcsolódó főbb tudnivalókat foglalja össze.

Mennyit kell fizetni a diákoknak?

Munkaviszony létesítésének feltétele az, hogy a diák betöltse a 16. életévét, ám iskolai szünet alatt már 15 éves nappali tagozatos diákok is foglalkoztathatók. Fiatal munkavállaló munkaviszonyban történő foglalkoztatásához szülői hozzájárulás szükséges. Hagyományos munkaszerződés esetén az alapbérnek diákok esetében is el kell érnie a minimálbér összegét, ami havibéres foglalkoztatás esetén 101.500, óradíjas foglalkoztatás esetén 584 forint. 

Munkaviszony esetében ki lehet használni azt a lehetőséget, hogy pályakezdők esetében a munkáltatónak bruttó 100 ezer forintig nem kell megfizetnie a 28,5 százalékos adóterhet 180 biztosítási napig. Emellett egészen 25 éves korig a munkaviszony hosszától függetlenül a munkáltatói adóteher felét szintén elengedik.

Hogyan kell bejelenteni a diákokat?

Gyakori hiba a késői bejelentés – mondta Máriás Attila, a BDO Magyarország HR üzletágának vezető munkaügyi tanácsadó partnere. Ezt a foglalkoztatónak előre, de legkésőbb a tényleges foglalkoztatás megkezdéséig meg kell tennie. A munkáltatók emellett hajlamosak elfelejteni, hogy munkaviszonyban a diákok is jogosultak az éves szabadság időarányos részére, sőt a fiatal munkavállalók pótszabadságra is.

A munkáltatók főként turisztikai vagy mezőgazdasági idénymunka, illetve egyéb alkalmi munkák esetében élnek előszeretettel az egyszerűsített foglalkoztatás lehetőségével. Ebben az esetben ugyanis a munkavállalót egyáltalán nem terheli járulékfizetési kötelezettség, a munkáltató pedig – függetlenül a kifizetett munkabértől – alkalmi munka esetén napi ezer, míg idénymunka esetén napi 500 forint egységes közterhet fizet. Egyszerűsített foglalkoztatás esetében a kötelező alapbérként minimálbér 85 százalékát, garantált bérminimum esetén 87%-át kell meghatározni.

Iskolaszövetkezetek

Nappali tagozatos diákok jelentős számban vállalnak munkát iskolaszövetkezeteken keresztül. Ennek sajátossága, hogy a munkaszerződést az aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák az iskolaszövetkezettel köti meg, a munkáltató és az iskolaszövetkezet pedig polgári jogi szerződést köt. Járulékfizetési kötelezettséget ez a foglalkoztatási mód egyáltalán nem eredményez, és a munkavállalónak is kizárólag a 16 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetnie az iskolaszövetkezeti jövedelme után (ennek előlegét a szövetkezet vonja le, de a diáknak erről bevallást kell benyújtania a következő év május 20-ig). Ilyenkor az iskolaszövetkezeti munkavállalót fogadó munkáltatónak nincsen bejelentési kötelezettsége a foglalkoztatást illetően, ám a munkaidővel kapcsolatos szabályok (munkaidő-beosztás, munkaidő-nyilvántartás) betartása egyértelműen az ő felelőssége.

Megbízási szerződések

Önálló tevékenységként végzett nyári munka esetén a megbízási szerződéseket is gyakran alkalmazzák a foglalkoztatók. Előnye, hogy ha a tárgyhavi járulékalapot képező jövedelem nem éri el a minimálbér 30 százalékát, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét, a jogviszony nem minősül biztosítási jogviszonynak, vagyis nem kell bejelenteni.

Hátránya ugyanakkor, hogy viszonylag kevés olyan foglalkoztatási lehetőség van, ahol jogszerűen élhet ezzel a foglalkoztató. Sajnos a foglalkoztatók sok esetben úgy hiszik, hogy ha 1-2 napos jogviszonyról van szó, megfelelő lehet a megbízási szerződés is, nem törődve azzal, hogy a jogviszony tényleges jegyei kapcsán a munkaviszony ismérvei dominálnak. Fontos tudni, hogy ha a munkaügyi hatóság vagy az adóhatóság megítélése szerint a megbízási szerződés munkaviszonyt leplez, azt mindkét hatóság átminősítheti – hívja fel a figyelmet a BDO Magyarország szakértője.

További diákfoglalkoztatási lehetőségek

Elsősorban nem a szünidőben, hanem a szorgalmi időszakban jelenik meg további három diákalkalmazási forma: a tanulószerződés, a foglalkoztató és a tanintézmény közötti együttműködési megállapodás, illetve a hallgatói munkaszerződés, a teljesség igényét figyelembe véve azonban célszerű röviden ezekről is szólni.

A tanulószerződést a tanuló a gyakorlati képzését vállaló szervezettel köti meg, mely az első, állam által elismert szakképesítésre készíti fel őt. A tanuló az ennek során megkeresett összeg után SZJA-t nem, kizárólag járulékot fizet. Fontos tudni, hogy a szervezetnek a tanulószerződést a tanévet megelőző május 15-éig be kell jelenteni a kamara felé.

A tanintézmény és a foglalkoztató közötti, a gyakorlati képzésre vonatkozó együttműködési megállapodás csak a területileg illetékes gazdasági kamara ellenjegyzésével válik érvényessé. Általános szabály, hogy az évközi gyakorlat során a tanuló nem részesül díjazásban. Összefüggő (nyári) gyakorlat idejére viszont legalább a minimálbér 19,5 százalékát kell kifizetni. Ez az összeg járulék- és adómentes minden fél részére.

A hallgatói munkaszerződést a hallgató és a munkáltató köti, melynek keretében a képzés részeként, külső gyakorlati helyen végez munkát. A hallgatót abban az esetben illeti meg díjazás, ha a munkavégzés időtartama eléri a 6 hetet. Ennek mértéke hetente a minimálbér 15 százaléka. A gyakorlatban ezt sokan úgy értelmezik, hogy a havi minimálbér 15 százaléka, vagyis heti 15 225 forint díjazás jár, holott a fizetendő minimum a heti minimálbér 23.360 forint 15 százaléka, vagyis heti 3504 forint a díjazás mértéke – mutat rá egy gyakori tévedésre Máriás Attila.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG