1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nemzetgazdaságban az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 693 ezer fő volt, 6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. Havi összehasonlításban a nemzetgazdaságban dolgozók száma októberben 1 százalékkal csökkent, a versenyszféra mellett már a közszféra foglalkoztatottsága is csökkent.

Tovább csökkent a versenyszféra foglalkoztatottsága

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben nemzetgazdasági szinten 4700 fővel dolgoztak kevesebben a szeptemberhez képest. A csökkenés már nem csak a versenyszférában, de a költségvetési szektorban is megfigyelhető. A versenyszféra foglalkoztatottságának csökkenése már augusztusban elkezdődött és azóta is tart, a létszámleépítés vélhetően a világgazdaság lassulásához való alkalmazkodást jelenti.

Az öt vagy ennél több főt foglalkoztató vállalkozásoknál 2011. január–októberben 1 millió 853 ezren dolgoztak, 29 ezer fővel (1,6%-kal) többen, mint 2010 azonos időszakában. A költségvetési szférában dolgozók 735 ezer fős létszáma 39 ezer fővel (5,0%-kal) lett kevesebb, ami elsősorban az átalakuló közfoglalkoztatási rendszer hatásának tulajdonítható.

 


Teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete
Forrás: KSH/Privátbankár

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma októberben 65 ezer fő volt, így az időszak alatt átlagosan közel 59 ezer fős volt a létszámuk, 71 százalékuk részmunkaidőben dolgozott. A közszférában – a közfoglalkoztatottak nélkül – 676 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában. A jóval kisebb súlyú nonprofit szektorban az alkalmazottak létszáma 105 ezer főre emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 209 900 forint, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 214 200, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201 500 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 4,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 4,9, a költségvetés területén 2,9 százalékkal nőttek.

 

A legjobban fizető gazdasági ág továbbra is a pénzügyi, biztosítási tevékenység volt (453 800 forint), ezt az információ és kommunikáció (392 100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás) követte (365 400 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (124 900 forint), illetve az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (147 700 forint) ágakban dolgozók kerestek.

A költségvetési szférában a foglalkoztatottak részére 2011-ben havonta az adó- és járulékváltozások ellentételezésére a keresetbe nem tartozó kompenzáció kifizetésére kerül sor. Január–októberben a teljes munkaidősök mintegy 45 százaléka átlagosan 5200 forint juttatást kapott ezen a címen.

Idén átlagosan 5,8 százalékkal nőttek a nettó keresetek

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek az év első tíz hónapjában átlagosan 5,2, ebből a versenyszférában dolgozóké 4,3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye az úgynevezett illetményautomatizmusnak köszönhetően 2,1 százalékkal emelkedett.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 139 200 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 99 200, a szellemi foglalkozásúaké 180 500) forint volt, 5,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A 223 500 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 4,7 százalékkal haladta meg a 2010. január–októberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százalék volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG