Jövőre is folytatódik a pályakezdők elhelyezkedését segítő támogatási program - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Nyíregyházán, ahol a Dönts jól, jövőd a tét elnevezésű pályaválasztási kiállítás díjait adta át, majd az átalakított szakképzés lehetőségeiről tartott előadást.
Czomba Sándor elmondta: az Első munkahely garanciaprogram az ideihez hasonló feltételekkel folytatódik 2014-ben is. Az államtitkár azt mondta, hogy a támogatás révén az idén mintegy tízezer pályakezdő fiatal jutott így munkahelyhez az elsődleges munkaerőpiacon.
Kötelező a továbbfoglalkoztatás
A program bér- és járuléktámogatásával 2012-ben hétezren kerültek állásba, s akkor még nem kértek kötelező továbbfoglalkoztatást a munkaadóktól. Az idén viszont igen, a hathónapos támogatási időszak után legalább három hónapos továbbfoglalkoztatás volt a feltétele a jelentkezések elfogadásának, s az alkalmazottak száma így is nőtt háromezerrel - mondta az államtitkár.
Jövőre hasonló nagyságrendű foglalkoztatásra számítanak, s a munkaadók teljesítményének erősödő tendenciája alapján remélhetőleg sok pályakezdő marad majd állásban a kilenchónapos időszak lejárta után is - tette hozzá.
Czomba Sándor előadásában emlékeztetett arra, hogy visszatér a hároméves időtartamú oktatás, a korábbi négy-ötévessel szemben. A szakképzés előző rendszerét bírálta, mondván, az első három évben szinte semmit nem tanultak a választott szakmáról a diákok, és szerinte később sem volt megfelelően hatékony a gyakorlati felkészítésük.
Az új szakképzési rendszerben - folytatta - csak az első évben tanulnak majd közismereti tantárgyakat a fiatalok, míg a második és harmadik évben döntően a szakmával foglalkozhatnak, valamint "élesben is kipróbálhatják majd" folyamatosan bővülő tudásukat a munkaadói képzőhelyeken.
Jövő héten megállapodhatnak a minimálbérről
Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy a gazdasági kamarák jelentős szerephez jutottak a szakképzésben, mert közreműködésükkel piacorientált lehet a szakképzés, ami megteremti az esélyt a végzős fiatalok elhelyezkedéséhez. Czomba Sándor arról is beszélt, hogy a kormány támogatja az úgynevezett hiányszakmák népszerűbbé válását, és a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben élő diákok jó tanulmányi eredmény esetén akár 40-60 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a jövőben.
Az államtitkár kitért a minimálbér-tárgyalásokra is, s úgy vélekedett, a legutóbbi, csütörtöki megbeszélésen közeledtek az álláspontok a mértékről. A munkaadók 2,4, míg a munkavállalók 5,4 százalékos emelési javaslattal indították az egyeztetést, s elképzelhető, hogy a jövő héten már megegyezés születhet a kérdésben - mondta Czomba Sándor.
A nyíregyházi pályaválasztási kiállítást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja rendezte, s a 71 kiállító a szakmaválasztás lehetőségeivel ismertette meg a végzős általános és középiskolás fiatalokat. Rezsőfi István, a munkaügyi központ igazgatója az MTI-nek elmondta: az első napon ötezer fiatal kereste fel a kiállítást, s a pénteki zárónapon is legalább ilyen érdeklődésre számítanak.
A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!
Klasszis Befektetői Klub
2026. január 27., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
A forint is érzi, hogy kicsit engedett a tél szorítása
3 órája
-
Politico: az idei év legjelentősebb választása lesz a magyarországi
3 órája
-
Mindenki túlélhette volna a borzalmas koreai légikatasztrófát egy friss jelentés szerint
4 órája
-
Grönland miatt az EU új európai biztonsági stratégián dolgozik
4 órája
-
A tőzsdén nem volt szürke ez a nap, soha nem történt még ilyen
4 órája
-
Mi történt? Az USA felfüggeszti a vízumok elbírálását
4 órája
-
A Toyota Motor Europe hatalmasat hasított tavaly
5 órája
- Nagy Mártonék meg akarják lepni az éttermek tulajdonosait
- Eldőlt, hogy indul-e Gattyán György a választásokon
- Nem találná ki, hol van a legkevesebb jelentkező szavazatszámlálásra
- Ennek igazán fognak örülni a lakásvásárlók
- Csúnyán odaszóltak a magyar kormánynak Varsóból
- Kaszinókoncesszió: milliárdos döntést hozott az Orbán-kormány Sopronban
- Ungár Péter visszavonul a nagypolitikától, fontos területen dolgozik majd
- Fegyveres csoportok vadásznak amerikai állampolgárokra 2026. január 11. 10:01
- Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál 2026. január 15. 06:40
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Dmitrij Medvegyev viccelt egyet Grönlanddal 2026. január 13. 19:59
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek 2026. január 3. 07:11
- Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 5. 07:36
Politico: az idei év legjelentősebb választása lesz a magyarországi
A brüsszeli lap szerint idén a magyar a legfontosabb választás az EU-ban.
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Pozitív fordulat a cégvilágban: újra mernek tervezni a vállalkozások
16:56
-
A japán autók nimbuszát Európában nem tudta megrendíteni a kínai nyomulás, sőt rekordeladás történt
15:57
-
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban
15:30
-
Cukor, édesség, érc: ezek húzták fel a német nagykereskedelmi árakat
14:24
-
Beszáll a kormány a háztartások áramtárolásába
13:37
-
Igazgatóváltás a CPI Hotels budapesti csoportjának élén
15:46
-
Hét százalékos áfa a németeknél – éttermekben és a cateringnél is
13:43
-
Módosul a Wizz Air közel-keleti járatainak útvonala
12:41
-
A szakmai szervezetek tiltakoztak – újratárgyalják a hazai útdíjrendszert
11:30
-
Lufthansa: nem közlekednek az izraeli éjszakai járatok
10:49
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Hurghada télen: csak erős idegzetűeknek
2026. január 3. 07:11
-
Nem lesz túl vidám, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 5. 07:36
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
2026. január 15. 06:40
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Donald Trump meghátrált Kína erejétől
2026. január 15. 07:40
-
Életbevágó kijelentést tett az iráni külügyminiszter
2026. január 15. 08:01
-
Trump bunkósbotja: az amerikai politika veszélyes embere vetett szemet Grönlandra
2026. január 15. 05:59
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. 
