|
| Palkovics László oktatásért felelős államtitkár (b) és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslat összevont vitája alatt az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. április 4-én. MTI Fotó: Illyés Tibor |
Az oktatásért felelős államtitkár elmondása szerint ennyit fordítanak majd a költségvetésből az oktatási rendszer és a pedagógusok finanszírozására, ezzel a teljes, oktatásra fordított összeg meghaladja majd a 2000 milliárd forintot.
Palkovics László a pedagógusnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a 120 milliárd forintos pluszforrásból jelentős hányad jut a felsőoktatásra, mintegy 15 milliárdot fordítanak például az egyetemi kutatásokra. A tanári életpályamodellből adódó 3,5 százalékos illetménynövelésre 45 milliárd forintot biztosítanak. Így kismértékben meg is haladja majd a pedagógusok fizetése a diplomás átlagbér 80 százalékát, az OECD országok gyakorlatának és a kormány 2013-as célkitűzésének megfelelően.
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




