2p
Keveslik az 1,7 százalékos alapbéremelést.
A Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség demonstrációja a dunaújvárosi gyár előtt 2017. február 15-én. (Kép forrása: MTI Fotó, Máthé Zoltán)

A középtávú bérmegállapodás szerinti 1,7 százalékos alapbéremelésnél magasabb bérnövekedést követelt a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szerdai dunaújvárosi demonstrációján megjelent mintegy 150 dolgozó.

A társaság székháza előtt tartott tüntetésen Mucsi Zoltán, a szövetség elnöke megszégyenítőnek nevezte az 1,7 százalékos béremelést. Megjegyezte, hogy követelésük fedezete a kormány által a munkáltató számára a szociális hozzájárulási járulék 5 százalékos csökkentéséből adódó mintegy egymilliárd forint, amiből a cégvezetés egyetlen fillért sem akar a munkavállalóknak adni, sőt érdemben tárgyalni sem akar.

A túlélésért folytatott harc után levegőhöz juthatnak - reagált a Dunaferr

„Évek óta most először tapasztalunk fellendülést az acélipar piacán. Ez még nem ok a hurráoptimizmusra, de esélyt jelent, hogy stabilizáljuk a vállalat középtávú működését és megteremtsük az alapokat a hosszabb távú, versenyképes működéshez. Újra van kereslet a jó minőségű termékekre, ezért 2017 első felének legfontosabb célja, hogy kihasználjuk a régóta várt fellendülést és minél többet termeljünk. Végre nem a túlélésért folytatott harcban kell küzdenünk, hanem lélegzethez jutva kihasználhatjuk az elmúlt időszak fejlesztéseit. Ahhoz, hogy tartsuk a lépést, minden erőforrásunkkal a termelés felpörgetésére kell koncentrálnunk és az első negyedévben minél több alapanyagot kell vásárolnunk” – mondta el Dr. Sevcsik Mónika reorganizációs, management support és HR-igazgató.

A béremelés tavaly az acélipart sújtó kínai dömping ellenére is 3 százalék volt, idén pedig 1,7 százalék. Vagyis egy év alatt közel  5 százalékkal nőttek a bérek a Dunaferrnél, amelyek mintegy 60 százalékkal magasabbak, mint az országos átlagbérek. Most ugyanazok a szakszervezeti vezetők nevezik „megalázónak” a bérfejlesztést és hívják öncélú demonstrációra az embereket, akik nemrég még támogatták az egyezséget és büszkén kiálltak mellette - közölte a Dunaferr a tüntetésre reagálva a Privátbakárral.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG