4p
Mindenki a semmiből akar sikeres lenni, úgyhogy most mutatunk valakit, aki a harmadik világban gyakorlatilag az utcáról jutott nagyon magasra. Megküzdött a bürokráciával, zaciba vágta a hűtőjét, hogy legyen alaptőkéje, és nagyon keményen dolgozott - és most nagyon jól keres.

A jó megjelenés márpedig fontos. Meg van az a mondás is, hogy egy karaktert a cipővel kezdünk el felépíteni. Legyen most szó akár állásinterjúról, fontos randevúról, netán egy üzleti vacsoráról, mindenki a legjobbját akarja nyújtani.

Aztán váltunk egy picit – Dél-Afrikában járunk. Itt mindennapos látványnak számítanak a lábbeliket pucolók, lehetnek akár nagyon fiatalok is. Ha éppen nincs hangulata megtisztítani cipőjét, adja inkább szakértő kezekbe – Lere Mgayiya vállalkozása éppen erre specializálódott.

Bár a cégnév nem valami fantáziadús, hiszen a Lere’s Shoe Shine szó szerint Lere cipőtisztítóját jelenti, az üzlet virágzik. A CNN megkereste a férfit, aki most már nyugodtan állíthatja, övé a legnagyobb cipőtisztító-hálózat az országban. Egyszerre három reptéren dolgoznak 45 alkalmazottal, naponta körülbelül 600 lábbelit kifényesítve. De Lere már nagyban gondolkodik, nem csak Afrikában terjeszkedne tovább, hanem az Egyesült Államokban és Angliában is.

A szerény kezdetek

Ma Mgayiya körülbelül 227 ezer dollárt keres évente, ami az országban szép összegnek számít. De mielőtt még fényezőkirállyá vált volna, rengeteg akadályt kellett legyőznie. Dolgozott a nemzeti légitársaságnak, aztán a családi élőállat bizniszben is megfordult, ahonnan végül nagybátyja csúnya körülmények közt ki is vágta.

Ezután más irányban próbálkozott, a Red Bull egy versenyén 3100 dollárt nyert, de ezt egy rossz befektetéssel gyorsan elbukta, és egy év után megint egy fillér és munka nélkül állt az utcán.

Az éhező ember nem gondolkozik

Mgayiya teljesen elszegényedve végül aprópénzért cipőfényezésbe kezdett a fokvárosi reptér mellett, de hamarosan már nagyban tervezett. Megkereste régi kapcsolatait a légitársaságos napjaiból, segítségükkel 2002-ben üzlethelyiségért folyamodott. A hatóságok több mint egy év alatt bírálták el a kérvényét, ezalatt a létbiztonsága többször is beszélybe került, és recepciósként próbálta eltartani magát.

Eladom a hűtőmet, mert hiszek magamban

Az üzlet indulásához már nem sok hiányzott mikor végre megérkezett a hatósági ámen, Mgayiya még bevágta a hűtőjét a zálogházba, hogy eszközöket és krémeket tudjon venni.

Alkalmazottjával együtt már az első napon rossz hírekkel szembesültek, a beszállító nem hozta ki a megrendelt emelvényeket, így az ölükben pucolták a cipőket – reggel öttől este kilencig, heti hat napon.

Ha egy üzlet beindul, akkor pedig nincs megállás, így volt ez itt is. Egy vendég javaslatára a nevet Reptéri Cipőfényesítőről (Airport Shoeshine) Lere Cipőfényesítőjévé (Lere’s Shoe Shine) változtatták, kihangsúlyozva ezzel a személyes, beszédes jellegét. Négy hónap alatt az üzlet berobbant, és Lere már öt alkalmazottat foglalkoztatott.

Kell egy kis szerencse is

Egy év telt el, ekkor hősünk lehetőséget kapott arra, hogy terjeszkedési ötleteit felvázolja az összes dél-afrikai reptér atyaúristenének, aki vevő volt ezekre. Az üzlet csúcspontján öt reptéren hatvan ember dolgozott Lere Cipőfényesítőjében. Ma már csak a három legfontosabbra koncentrál: Fokvárosra, Durbanra és Johannesburgra.

És ez van ma…

Lere ma már nem dolgozik naponta 14 órát, csak egyszer hetet, ha éppen olyan kedve van. Saját háza van, lánya magániskolába jár, és már tud ajándékokat venni feleségének.

Ha üzleti tanácsért fordulnak hozzá, azt feleli, hogy hinni kell magunkban, na meg szerencse is kell. Egyelőre még nincs megállás, Mgayiya nem akar megállni, terjeszkedne Afrikában és más kontinenseken is.

A zaciba vágott hűtőről viszont sajnos nem tudunk semmit.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG