A munkaügyi hatóság vizsgálata tavaly 21 931 munkáltatót és 199 118 munkavállalót érintett. Csökkenő mértékű, de még mindig kiemelkedő szabálytalanság a nemzetgazdasági szinten jelentős károkat okozó bejelentés nélküli foglalkoztatás. Az összes főbb munkaügyi jogsértéssel érintett munkavállaló 14 százalékát teszi ki a feketemunkával érintettek száma.
Az előző évhez képest 2011-ben átrendeződött a feketefoglalkoztatás ágazati megoszlása. Tavaly a feketemunkások 20 százaléka esett az építőipari vállalkozásokra, összhangban azzal, hogy az ellenőrzések 14 százaléka az építőiparban volt. Ez 2010-hez mérve csökkenést jelent, amely összefüggésben van a gazdasági válság által sújtott építőipar helyzetével.
A feldolgozóiparban tevékenykedő munkáltatók "bejelentési kedve" nem változott számottevően. A 2010-ben és 2011-ben is a feketefoglalkoztatás 6 százaléka esett erre az ágazatra. Az ellenőrzési arány 2010-hez képest 1 százalékponttal nőtt.
A személy- és vagyonvédelmi tevékenységet ellátó munkáltatók ellenőrzési aránya az előző évhez képest csekély mértékben, 9 százalékkal csökkent. Ez az ágazat foglalkoztatta 2011-ben a feketemunkások közel 30 százalékát, ezzel a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavégzés itt öltötte a legnagyobb méreteket, megelőzve az építőipart.
A kereskedelmi vállalkozások esetében is kedvezőtlen változás tapasztalható a munkaszerződés és bejelentés nélküli munkavállalók számát tekintve. 2010-ben ez az ágazat adta a feketemunkások 5 százalékát, 2011-ben ez az arány 8 százalékra nőtt. Ez azonban annak figyelembe vételével, hogy az ellenőrzések 30 százaléka ebben az ágazatban volt, viszonylag kedvező aránynak mondható. A vendéglátásban a korábbi évekhez képest szintén nagyobb arányú, 11 százalék volt a bejelentés nélküli foglalkoztatás.
A munkaidő, pihenőidő, rendkívüli munkavégzés szabályainak megsértése, valamint a munkabérrel és annak védelmével összefüggő visszaélések a munkaügyi jogsértések 25-25 százalékát tették ki. Ugyancsak kimagasló a munkaidő nyilvántartásával kapcsolatos jogsértések mértéke, mivel azok megközelítőleg 20 ezer munkavállalót érintettek.
A tavaly feltárt jogsértéseket elkövető 12 595 munkáltató közül 6 434 vállalkozással szemben szabtak ki a munkaügyi felügyelőségek munkaügyi bírságot, összesen 1,2 milliárd forint összegben. A munkaügyi hatóság 2011 július végéig a munkáltatókkal szemben leginkább a súlyos munkaügyi jogsértések elkövetése esetén szabott ki munkaügyi bírságot, 1 654 esetben szabálytalanság megszüntetésére kötelezéssel, 4 266 alkalommal figyelemfelhívással élt.
A munkavédelmi hatósági ellenőrző munka 19 938 munkáltatóra terjedt ki, amelynek során a munkavédelmi felügyelők ellenőrizték az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülményekre vonatkozó szabályok betartását. A munkavédelmi felügyelők az ellenőrzött munkáltatók csaknem 83 százalékánál tapasztaltak munkavédelmi szabálytalanságot.
Az összes munkabaleset 14 százalékkal, 17 295-re csökkent egy év alatt. A halálos munkabalesetek száma 80 volt 2011-ben, ez 16 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.
Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség a tavaly ellenőrzött munkáltatók 57 százalékánál talált szabálysértéseket. Az ellenőrzések során kiemelkedő mértékű volt a feketemunka aránya, a feketemunkások 30 százalékát a személy- és vagyonvédelmi cégek foglalkoztatták. A legtöbb ágazatban emelkedett a feketefoglalkoztatás aránya.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
5 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
6 órája
-
Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
6 órája
-
Mennybe ment a Mol csütörtökön
7 órája
-
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
8 órája
-
A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
8 órája
-
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
9 órája
Mfor.hu Top24
- Nyilvánosságra hozzák az ügynökaktákat, hat évre választhatják az Alkotmánybíróság tagjait – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
- Elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől
- Magyar Péter elárulta, ki kap 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, és mikor
- Fontos hírt kapott Brüsszelből Magyarország, jön egy adag pénz
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Megnyitották a pénzcsapot: itt már közel 500 milliárd forintnyi támogatást fizettek
- Áder János előkerült, puccsról, szőnyegbombázásról, polgárháborúról beszélt
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Növekedést vártak, csökkenés lett.
8 órája
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
2026. július 2. 12:16
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



