Nem jó csapatjátékosok a magyarok – ez derül ki a Randstad Workmonitor harmadik negyedéves felméréséből, amelyben a csoportos munkavégzésről kérdezték a munkavállalókat. Hazánkban a megkérdezettek fele mondta, hogy jobban teljesít a közös munkavégzés során, mintha egyedül oldja meg a feladatait – miközben globálisan 60 százalék, egyes ázsiai országokban pedig legalább 80 százalék gondolta hatékonyabbnak a csapatmunkát.
Ez gondot jelenthet
Ez a beállítottság nem egyszerűen kulturális különbség, hanem problémát is jelenthet, hiszen a megkérdezettek 77 százalékának kell a munkaideje legalább egy részében csoportos feladatokat megoldania – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.
A kutatásban részt vevők többsége ráadásul úgy gondolja, hogy a technológiai fejlődéssel párhuzamosan egyre fontosabbá válik a munkatársak közötti együttműködés. Úgy tűnik, mégis figyelmen kívül hagyjuk az elvárásokat: a megkérdezettek nagyobb része legfeljebb ugyanannyit dolgozik csapatban, mint öt évvel ezelőtt – tette hozzá a szakember.
Szükség van a tréningekre
A csoportmunka serkentése különösen fontos a vállalatoknak, mert a segítségével növelhető a munka hatékonysága, ebben pedig a magyarok a legtöbb felmérésben a rangsor végén állnak – mondta Baja Sándor.
A Workmonitor adatai szerint azonban a hazai vállalatok felénél egyáltalán nem jár elismerés a csoportos munkavégzésért, az alkalmazottak értékelésénél vagy bónuszánál nem esik külön megítélés alá az így teljesített feladat. A felmérésből az is kiderül, hogy a világszerte vizsgált 33 ország közül utolsó előttiek vagyunk a csoportmunkával kapcsolatos vállalati tréningek mennyiségét tekintve.
Mi kell a jó csapathoz?
A Randstad Workmonitor szerint a munkavállalók több mint 90 százaléka csak akkor tud jól együttműködni a kollégáival, ha alaposan ismeri őket, tudja, mi áll a döntéseik hátterében. Emellett a megkérdezettek 72 százaléka szerint egy heterogén csapat jobban teljesít egy olyan csoportnál, amely hasonló emberekből áll. Amikor azonban a részletekre kérdeztek a kutatásban, kiderült, hogy a magyarok számára a sokszínűség elsősorban a munkatapasztalattal kapcsolatos eltéréseket jelenti, nem a kulturális, nemi vagy életkorbeli különbségeket.
Számunkra az ideális csapat hasonló korú és kulturális hátterű emberekből áll, akik a feladat más-más részterületeihez értenek jobban. Itthon arányaiban kevés munkahelyre jellemző, hogy teljesen más kulturális háttérrel rendelkező, akár a világ másik feléről érkező kollégákkal kell együtt dolgozni – értékelte az adatokat Baja Sándor.
Bár a magyar munkavállalók többségének vannak csoportos feladatai, a megkérdezettek fele nem tartja magát csapatjátékosnak. A sokszínű csoport számunkra inkább a munkatapasztalatbeli különbséget jelenti a kulturális vagy korbeli változatosság helyett – derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb eredményeiből.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
9 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
9 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
9 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
10 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
10 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
10 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
11 órája
Mfor.hu Top24
- Új szuperhatóságot hoz létre a kormány – fontos feladatot kap
- Europion: a többség nem hisz Orbán Viktornak ügynök-ügyben
- Ma is éles viták várhatók a parlamentben
- Magyar Péter Berlinbe látogat a jövő héten, a német kormány nagyon elégedett a Tisza-kormánnyal
- Budapesti csoda? Bécs és Prága sem tud versenyezni a magyar fővárossal
- Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
9 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51


