2p
Az előző évhez hasonlóan 2016-ban ismét több mint 18 ezer új magyar zeneművet regisztráltak.

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület statisztikái alapján 15 563 hazai szerző és jogutód részesült jogdíjkifizetésben. Az egyesület 8,627 milliárd forintot osztott szét.

Mint írták, a zenék műfajának eloszlási arányában lényegi változások észlelhetőek: míg 2015-ben és 2014-ben az elektro/dance és a rock műfaj fej-fej mellett haladt, tavaly a bejelentett új dalok mindössze 11 százaléka volt rockzene, így a 14 százalékot elérő elektro/dance leelőzte.

Az első helyen még mindig a popzene áll (21 százalék), de az alternatív, a világzene, a hiphop és a klasszikus zene is meghatározó, 8-9 százalékos részesedéssel. A filmzene 6 százalékkal, a dzsessz 3-mal, a latin és a gyerekzene 2-2 százalékkal szerepel a listán.

2016-ban 1279 szerző kapott legalább havi 50 ezer forint jogdíjat. Havi 1 millió feletti összeget 33-an, 500 ezer és 1 millió közöttit 75-en kaptak zeneműveik után. 100 ezer és 500 ezer forint közötti jogdíjat 613-an, 50 ezer és 100 ezer forint közöttit 558 szerző és jogutód kapott havonta.

Egyre többet játszanak magyar zenéket

A bejelentett dalok szerzőinek többsége magyar, az élőzenei lejátszás esetén 60, a kiadott hangfelvételeken 66 százalék a hazai szerzeményű dalok aránya. Az összes jogdíjkifizetésben a magyar dalok aránya elérte az 52 százalékot, ez az arány 2015-ben még csak 49 százalék volt. A rádiós elhangzások után járó jogdíjak tekintetében az összes jogdíj 44 százaléka került magyar szerzőkhöz (a törvény 35 százalékos minimális arányt ír elő a rádióban játszott magyar dalokra). A tévés elhangzások után a kifizetett jogdíjak 46 százaléka, az eladott hangfelvételek után 66 százalék jutott magyarokhoz - szerepel az Artisjus összesítésében.

Címkék: Karrier Artisjus Zene
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG