Huszonegy éves csúcson van a foglalkoztatás, utoljára 1992-ben volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma, a legfrissebb statisztikai adatok szerint 3 millió 990 ezren dolgoznak Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Ma 235 ezerrel dolgoznak többen, mint a 3,5 évvel ezelőtti kormányváltást megelőzően - közölte Czomba Sándor. Elmondta, ez a növekmény a következőkből adódik össze: 87 ezerrel nőtt a közfoglalkoztatottak száma, a vendégmunkásoké 50 ezerrel, és csaknem 100 ezer azoknak a száma, akik az elmúlt 3,5 évben a versenyszférában helyezkedtek el.
Négymilliónál is több a cél
Ahhoz, hogy a foglalkoztatás ilyen szintet érjen el, számos kormányzati intézkedést kellett megtenni - jelentette ki Czomba Sándor, aki ezek között említette a munkahelyvédelmi akciótervet és az első munkahely garanciaprogramot. Közölte, a munkahelyvédelmi akcióterv keretében több mint 700 ezer ember után veszik igénybe a munkáltatók a szociális hozzájárulási adókedvezményt.
Kedvezményt vesznek igénybe 20 ezer ember után, akik gyesről, gyedről térnek vissza, a pályakezdő fiataloknál 8 ezer ember után, a tartós munkanélkülieknél pedig 10 ezer ember után - mondta el Czomba Sándor.
"Ennek ellenére még nem lehetünk elégedettek", mert 4 millió fölé kellene vinni a foglalkoztatottak számát. "Közel kerültünk egy álomhoz, 10 ezer fő választ el minket a 4 milliós álomhatártól" - hangoztatta az államtitkár. Hozzátette, bízik abban, hogy 2014-ben tartósan négymillió fölé emelkedik a foglalkoztatottak száma.
Czomba Sándor kitért arra is, hogy az elmúlt év hasonló időszakához képest a legjobban teljesítő iparágban, a feldolgozóiparban nagyjából 30 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, az építőiparban 9 ezerrel, a mezőgazdaságban viszont mintegy 11 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak létszáma. Közölte, hogy a 2014-2020 közötti tervezési időszakban a foglalkoztatás növelését több mint 1000 milliárd forint fogja szolgálni.
Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?
Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!
2025. július 30. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Ez nekünk is fájni fog – milliárdokba kerülhet a német autóiparnak az amerikai uniós megállapodás
27 perce
-
Ballisztikus rakétákkal is lőtte Oroszország Ukrajnát az éjjel
körülbelül 1 órája
-
Újabb problémák derültek ki a Boeingnél
körülbelül 1 órája
-
Csúcson a derűlátás a németeknél
2 órája
-
Putyin Godzillát csinált Kim Dzsongunből – de kit fog eltaposni?
2 órája
-
A magyar tőzsde is örül a kereskedelmi paktumnak
2 órája
-
Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
2 órája
- Kirobbanó formába került a forint
- Támogatás elektromos autókra: újabb részletek derültek ki
- Itt az új 20 ezer forintos, egy híres nő arcképe díszíti
- Rahimkulovéktól vette hegyvidéki luxusvilláját a Kásler-féle onkológiai alapítvány
- Vegyes reakciók érkeztek a EU és az Egyesült Államok közötti megállapodásról
- Már 40 ezren harcolnak Orbán digitális csapatában
- Kellemetlen hír érkezett a diszkontokból: drágult a bevásárlás
- Ursula von der Leyen üzent Zelenszkijnek: magyarázatot vár 2025. július 23. 17:56
- Zelenszkij meghátrált – itt van legújabb dobása 2025. július 24. 14:27
- Elon Musk cége éjszaka hazavágta az ukrán harci műveleteket 2025. július 25. 16:10
- Erre vár Oroszország egyetlen repülőgép-hordozója 2025. július 25. 18:11
- Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány? 2025. július 15. 11:14
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal 2025. július 13. 08:34
- Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába 2025. július 21. 05:43
Ez nekünk is fájni fog – milliárdokba kerülhet a német autóiparnak az amerikai uniós megállapodás
Milliárdos terheket ró a német autóiparra az amerikai-uniós vámmegállapodás.
Újabb problémák derültek ki a Boeingnél
Nem csak a gépek zuhannak, a munkások is elégedetlenek.
Csúcson a derűlátás a németeknél
Derűsen tekintenek a jövőbe a német ipari cégek.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
Érdemes-e Trump vámjai után európai autóipari részvényt venni?
13:01
-
Emelkedett a kőolaj ára az USA-EU vámmegegyezésre
12:12
-
A német autóiparra épülő magyar gazdaságot is fejen kólintják Trump vámjai
11:11
-
A bizonytalanság az új normalitás – ideje, hogy a magyarok is elkezdjenek kockázatot vállalni
11:11
-
Van hová fordulniuk az elégedetlen fogyasztóknak
11:11
-
Csendben beadta a derekát Brüsszelben a magyar kormány?
2025. július 15. 11:14
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Átlépett egy határt a forint
2025. július 14. 18:38
-
Szerdán kiderül az igazság: izgulhat az Orbán-kormány
2025. július 27. 16:10
-
Megvan a vámmegállapodás: a forint is reagált
2025. július 28. 07:43
-
Donald Trump telefonált, hétfőn már tárgyalnak is a tűzszünetről
2025. július 27. 15:10
-
Megtörtént: itt a megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Államok között
2025. július 27. 20:10
-
Van egy rossz hírünk a magyar vásárlóknak: megint drágult a nagybevásárlás a diszkontokban
2025. július 28. 05:37
