2p
Több pontos is változik az iskolaszövetkezetekről szóló törvény.

A jogszabály módosításával megerősödik a diákok védelme, a fiatalok többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni, például a végzett munka arányában fizetett szabadság jár majd nekik - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész).

Az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szervezet úgy tudja, hogy kedden kerül a parlament elé az a törvénytervezet, amely az iskolaszövetkezeteket a munkajogból a szövetkezeti jogba helyezi át.

Diákmunkát vállalsz? Ezekre figyelj, hogy megkapd a fizetésed! >>>>

Az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet, alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is. Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése, valamint az összes munkavédelmi szabály betartása. A munkaügyi és munkavédelmi hatóságok továbbra ellenőrzik az iskolaszövetkezetek működését, a diákok foglalkoztatásának körülményeit - írta a Diákész.

Az új szabályozás bevezeti:

  • a diákoknak a fizetett szabadságot,
  • garantálja azt, hogy az iskolaszövetkezetek bevételük legalább 85 százalékát a munkában résztvevő diákok számára kifizessék,
  • nyereségük legalább 10 százalékát a tagjaik oktatását, képzését biztosító közösségi tevékenységre kell fordítaniuk.
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG