A 2008 őszén kirobbanó válságot követően rohamosan csökkent a hazai bankokban dolgozók száma, mert számos hitelintézet létszámleépítéssel reagált a szektort érő olyan negatív hatásokra, mint a hitelezés visszaesése, a pénzügyi szolgáltatók különadója és a végtörlesztés, amelyek miatt a legtöbb kereskedelmi bank veszteségessé vált.
A lap által vizsgált 14 kereskedelmi bank legalább 537 alkalmazottat bocsátott el, és összességében 359-cel csökkentette létszámát az első fél évben. Ugyanezeknél a hitelintézeteknél 2008 vége óta legalább 2873-mal esett vissza a dolgozók száma, és jelenleg már legfeljebb 28.783 alkalmazottat tartanak el, ami 9,1 százalékos leépítést jelent náluk.
A PSZÁF adatai szerint 2012 első negyedévében 75 fővel kevesebben dolgoztak a bankszektorban, mint egy évvel korábban, ugyanakkor 2008 óta 3452 munkavállaló hagyta el az ágazatot. Jelenleg 30 652 munkavállaló dolgozik a bankszektorban, így a létszámleépítés már több, mint 10 százalékot jelent 3 év alatt.
Az idei év első félévében a legnagyobb mértékű létszámcsökkenés az Erste Banknál volt, ahol 41 fiókot zártak be. Az Erste Bank az év elején dolgozóinak közel 15 százalékától, 333 munkavállalótól vált meg.
Idén is tovább folytatódott az alkalmazottak elbocsátása a magyarországi kereskedelmi bankoknál, az év első felében legalább 537 alkalmazott veszítette el állását, 2008 vége óta pedig már több mint tizedével csökkent a szektorban dolgozók száma - írja a Világgazdaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
18 perce
-
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
37 perce
-
Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
körülbelül 1 órája
-
Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
körülbelül 1 órája
-
Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
2 órája
-
Elismerést érdemel a magyar tőzsde
2 órája
-
Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
2 órája
Mfor.hu Top24
- Vége az Orbán-rezsimnek: valódi gazdasági csoda jön, vagy ez csak korrekció?
- Magyar Péter elárulta: hamarosan eltűnhet a vármegye elnevezés?
- Eddig ez volt a legnagyobb támadás Kijev ellen
- Októberig börtönben marad Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt is
- Figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot: akár támadásra is készülhetnek Putyinék
- Ennyiért lehet bubizni Budapesten – itt van a díjszabás
- Vitézy Dávid a Millenáris milliárdos vagyonáért is aggódik
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier
Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Heti top
- Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány 2026. július 2. 12:16
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Vállalat
Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
8,3 százalékos tulajdonrészük van a Bayernben.
18 perce
Makro / Külgazdaság
Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
És aláírta a támogatói szerződést.
37 perce
Vállalat
Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
A Bloomberg információi szerint.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Trump nagyot kaszált a kriptón, sok kisbefektető viszont beragadt2026. július 3. 07:19 -
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Több millió forintos támogatást kaphatnak a Mol-tól azok a vállalkozók, akik nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítenek
13:02
-
Háziasszonyok lettek a tőzsde sztárjai, veszik a részvényeket, mint a cukrot
12:36
-
A szabadságot a munkáltató adja ki, ugyanakkor köteles meghallgatni a munkavállaló kérését
12:05
-
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása
11:43
-
Nem fél a magyar a mesterséges intelligenciától
11:23
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész
10:44
-
Újabb hidegfront érkezik
08:03
-
Felhőszakadás percek alatt megduzzasztotta az Eger-patakot
18:41
-
Lezárnák a „vármegye” korszakát: ismét megyék lennének, megszűnnének a főispáni címek
14:46
-
Indulhat a kátyuzás Egerben, lezárultak a közbeszerzések
13:42
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Hatalmas bejelentést tett a Mol
2026. július 2. 15:32
-
Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
2026. július 2. 19:44
-
Megállt a Fidesz zuhanása? Új kutatás érkezett
2026. július 3. 08:15
-
Már megint alaposan lábonlőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
2026. július 3. 05:48
-
Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
2026. július 2. 19:04

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



