1p
Csaknem az összes, a nyugdíjáról lemondó egészségügyi dolgozó továbbfoglalkoztatási kérelmét támogatta a kormány.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága szerint a március végéig beérkezett 1906 továbbfoglalkoztatási kérelemből - a szakmai előterjesztés elfogadásával - 1848 esetben a kormányzat is támogatta a továbbfoglalkoztatást. Ezáltal mindazokon a területeken, ahol az egészségügyi ellátás biztosításához szükséges, továbbfoglalkoztatják a nyugdíjas dolgozókat. Abban az esetben, amikor az egészségügyi dolgozó nem kérte a továbbfoglalkoztatását, az álláshely betölthető maradt.

Emlékeztettek arra, hogy a társadalmi nyugellátásról szóló törvény módosításával a nyugdíjkorhatárt betöltő közalkalmazottaknak április 30-ig kellett bejelenteniük a nyugdíjfolyósító szervnek, hogy munkaviszonyban állnak-e. Az április 30-i nyilatkozattételi határidő nem érinti közvetlenül a továbbfoglalkoztatásra és a kompenzációra vonatkozó kérelmeket, illetve azok elbírálását.

Kitértek arra, hogy a továbbfoglalkoztatásra és az ezzel együtt járó kompenzációra vonatkozó jogszabályok elkészültek. Ezek értelmében a kettős ellátás tilalmával érintett közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló egészségügyi dolgozók jövedelemkiegészítésben részesülhetnek, maximális nettó mértéke megegyezik a mindenkori kieső ellátás összegével. Nyugdíjemelés esetén a kompenzáció az emelés mértékével egyezően növekszik.

Orbán Viktor kormányfő tavaly december 18-án az Idősügyi Tanács ülésén azt mondta: egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, így például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük.

Az egészségügyi államtitkárság az áprilisi adatok alapján korábban azt közölte, hogy a továbbfoglalkoztatás 3036 dolgozót érint. A mostani adatok alapján a nyugdíjas korú egészségügyi dolgozók több mint harmada a nyugdíját választotta, és nem dolgozik tovább az egészségügyben.

A kettős ellátás július elseje utáni tilalma és ezzel együtt a jövedelemkiegészítés 4059 embert érint. Ugyanis, mint az államtitkárság korábban kifejtette, a kompenzációban mindazok az egészségügyi dolgozók részesülnek, akik jelenleg öregségi nyugdíjat vagy korhatár előtti ellátást kapnak, így például a 40 év munkaviszony után nyugdíjat választó, 62 évesnél fiatalabb nők is, akiknek nem kellett továbbfoglalkoztatási kérelmet beadniuk, mert nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt.

A Magyar Közlöny április 26-i számában megjelent kormányrendelet értelmében július 20-ig kell megkapniuk első jövedelemkiegészítésüket azon egészségügyi dolgozóknak, akik a nyugdíjukról lemondva továbbdolgoznak az egészségügyben.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG