Heinrich Pecina. (Kép forrása, MTI Fotó: Mohai Balázs) |
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Valószínűleg példa nélküli a hazai gazdaságtörténetben az az adományozási hullám, amellyel a médiapiacon a 2018-as esztendő zárult. A kormányközeli üzletemberek – a TV2 és a Rádió 1 kivételével – lényegében minden médiaérdekeltségüket felajánlották egy alig néhány hónappal korábban életre hívott alapítványnak. A vállalkozók korábban 30 milliárd forintot is meghaladó összeget költöttek ezekre a cégekre, és bár ezt részben hitelből tették, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) szűk négy hónapos működése alatt így is 14 milliárd forintos vagyont halmozott fel.
Magyarországi referencia
A KESMA gründolásának előzménye állítólag az, hogy Orbán Viktor megelégelte: túl sokan élősködnek a kormánymédián, amelybe így számolatlanul ömlik az állami pénz. Kétségtelen, hogy 2017-re a korábban többnyire veszteséges médiavállalkozások nagy része a kormányközeli üzletemberek keze alatt termőre fordult, közülük nem egy termelt már százmilliós, sőt esetenként milliárdos nyereséget is. Ehhez persze kellett, hogy az állam teljesen irracionálisan, a piaci viszonyokat totálisan figyelmen kívül hagyva hirdessen, és olyan lapokat tömjön ki reklámokkal, amelyeknek egyébként nem sok olvasója volt. Olyan újság is volt, amelynek minden lapszámára ötször annyit költött az állam (hirdetések formájában), mint amennyiért az újság olvasója megvette a lapot.
Emiatt született meg a KESMA, amely több mint másfél tucat vállalkozást, és legalább száz médiaterméket kapott meg, ingyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korábbi tulajdonosok közül senki nem keresett az ügyletein. Néhány piaci szereplő ugyanis nem közvetlenül az alapítványnak adta át a vállalkozását, hanem a tranzakcióba beépítettek még egy lépcsőt Mészáros Lőrinc személyében. Azaz ezeknél úgy nézett ki az ügylet, hogy a felcsúti milliárdos egyik cége megvette a médiavállalkozásokat, majd ő adta át ingyen a KESMA-nak.
Az ilyen adásvételeknek a legnagyobb nyertese szinte biztosan az a Heinrich Pecina volt, akinek a nevével legutóbb az osztrák kormány bukását okozó botrányban találkozhattunk. A vállalkozó épp a magyar ügyletei miatt került képbe akkor, amikor Heinz-Christian Strache (azóta leváltott) alkancellár arról értekezett, milyen jó lenne, ha egy orosz milliárdos megvenné neki az egyik legfontosabb helyi bulvárlapot.
Pecina neve nem véletlenül merült fel, nálunk ugyanis tényleg elég jó referenciákat szerzett részben a KESMÁ-s tranzakcióval. Most pedig – az érintett társaságok beszámolóinak köszönhetően – már azt is tudni lehet, hogy mindezekkel mennyi pénzt kereshetett Magyarországon. A legutóbbi, Mészáros Lőrinc bevonásával zajlott ügylettel például nagyjából 700 millió forintot.
Mészáros Lőrinc hárommilliárdos ajándéka
Az osztrák üzletemberhez egy offshore-cégen keresztül köthető Media Development Management Kft. (MDM) még 2017-ben vásárolta meg 10,4 milliárd forintért a három kelet-magyarországi megyei napilapot kiadó Inform Mediát. A szerzeményben a legnagyobb értéket három újság, a Hajdú-bihari Napló, az Észak-Magyarország és a Kelet-Magyarország márkaneve jelentette: a cégiratok szerint ezeket a hírportálokkal együtt jelenleg is 7 milliárd forintot meghaladó értéken tartják nyilván. Nem is csoda, hiszen elég jól bejáratott brandekről van szó, akkoriban mindhárom lap 30-40 ezer példányban kelt el, ami még országos lapoktól is szép teljesítménynek számított.
Az MDM azonban nem saját zsebből fizette ki a teljes vételárat:
a tulajdonos csak 2,2 milliárdot pakolt a cégbe, a többi pénzt a már akkor is kormányközeli körökhöz kötött MKB Bank, illetve a Takarékbank adta kölcsön hét évre.
Az MKB még zálogjogot is bejegyzett a társaság üzletrészeire, követeléseire, illetve vagyontárgyaira.
Bár az ezt követő valamivel több mint egy évben a cégcsoportot jelentősen átalakították, a könyvekből az látszik, hogy Pecina, egészen pontosan a ciprusi cég több pénzt már nem tett az Inform Mediába (de ki sem vett belőle). Így érkeztünk el a KESMA gründolásának pillanatáig, amikor az ekkor már kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworks (MW) mások mellett a három vidéki lapot is bekebelezte (majd továbbpasszolta a fideszes médiaalapítványnak). Méghozzá a tavalyi beszámoló szerint 2,92 milliárd forintért, azaz bő 700 millióval, nagyjából 30 százalékkal drágábban, mint mennyibe az egész buli Pecinának került.
Az igazán nagy üzlet
A történet pikantériája, hogy az osztrák üzletembert kifizető, mostanra a kormányközeli médiabirodalom központi szereplőjévé váló Mediaworks néhány évvel korábban nagyon hasonló módon, szintén Heinrich Pecinától került Mészáros Lőrinchez. Az a csoport évekkel korábban két nemzetközi médiakonszern fúziója miatt született meg. A média sokszínűsége felett akkor még nagyon éberen őrködő állami hatóságok, a médiatanács és a versenyhivatal ugyanis a 2010-es évek elején nem hagyták jóvá, hogy a svájci Ringier és a német Axel Springer magyar érdekeltségei úgy olvadjanak össze, ahogy akkor voltak, mert túl nagy lett volna a piaci erőfölényük. Éppen ezért a tényleg gigantikus portfólióból kiszemezgettek jó pár lapot, és ezekből jött létre a kezdetektől Pecina érdekeltségébe tartozó MW.
Itt az indulásnál még kevesebb pénzt tettek a vállalkozásba, mint később az Inform Média megvásárlásakor: mindössze durván 450 millió forintot. Később azonban, amikor a szintén több vállalatból álló csoportot egy cégbe vonták össze, akkor feltőkésítették a Mediaworks-öt.
Már a 2015-ös éves jelentésben arról írtak, hogy
a beszámoló-készítés napján az anyavállalat körülbelül 3,047 millió euró és 1,6 milliárd forint összegű saját tőkeemelése van folyamatban.
Erre egyébként már csak azért is szükség volt, mert nem sokkal később közel 6 milliárd forintért a számos megyei újságot birtokló Pannon Lapokat is bekebelezte a csoport. Bár a mérlegadatok alapján ezt az ügyletet is jórészt hitelből fedezték, valamennyivel azért a tulajdonosnak is be kellett szállni.
Az egy évvel későbbi cégiratok alapján ez az összeg végül kicsit kevesebb mint 2,5 milliárd forint lett. Bár annak az évnek a végén, amelyről ez a beszámoló szól, már a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Press volt a MW tulajdonosa, a tőkeemelést még minden bizonnyal Pecináék hajtották végre.
Az osztrák üzletember így 2,9-3 milliárd forintot költhetett a gigantikus médiavállalkozásra, amit aztán Mészáros Lőrinc valamivel több mint ennek a duplájáért vett meg tőle.
Az Opus – ahogy erről a Magyar Narancs is beszámolt – egészen pontosan 6,19 milliárd forintot fizetett a Mediaworksért. A médiacsoport aztán egy vargabetűvel a felcsúti milliárdos egy másik vállalkozásához, majd teljesen ingyen a KESMA-hoz került.
Heinrich Pecinának tehát a felcsúti milliárdossal kötött két média-ügylete összesen közel 4 milliárd forintot hozott, alig több mint négy év alatt. Az osztrák üzletembert kerestük a tranzakciókra valamint azok értékére, illetve úgy általában a hazai médiapiaci szerepvállalására vonatkozó kérdéseinkkel, de egyelőre nem kaptunk választ.
(G7)