1p
A bruttó átlagkeresetek 2,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 2,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 3,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 800 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 230 700, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 211 700 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlag­keresete 82 100 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 2,5 százalékkal  (közfoglalkoztatottak nélkül 2,8 százalékkal) haladták meg a 2012. januárit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 1,8 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése.

A nonprofit szektorban alkalmazásban állók bruttó keresete nem változott, 196 300 forint maradt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (458 300 forint), ezt az információ és kommunikáció (404 900 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (347 100 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (146 000 forint), az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (162 500 for­int), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (166 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2013. januárban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 000 forint  –  az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél erre jogosultak átlagosan 9700 forint juttatást kaptak ezen a címen. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2013. januárban átla­gosan 3 százalékkal – ezen belül a versenyszférában dolgozóké  3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A költségvetési intézményeknél dolgozók – közfoglalkoztatottak nélkül számított – alapilletménye 3 százalékkal nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 146 600 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 105 300, a szellemi foglalkozásúaké 187 700) forint volt, 3,9 százalékkal magasabb az előző évinél. A közfoglalkoztatás hatását kiszűrve a nettó keresetek átlaga 4,2 százalékkal emelkedett. A versenyszférában a nettó keresetek 4,6, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 2,8, a nonprofit szervezeteknél 0,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest. A 234 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,1 százalékkal volt magasabb a 2012. januárinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,4 százalék volt.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG