Közfoglalkoztatott
Makro / Külgazdaság Nehezen érthető, miért adott pluszpénzt a közmunkára az Orbán-kormány 
Székely Sarolta | 2020. augusztus 15. 10:32
Nem feltétlenül ez az egyetlen olyan költekezése a kormánynak, ami külső szemlélőként akár indokolatlannak is tűnhet. De ebben az esetben még egy gyenge indok sem támasztja alá a költést.
Karrier Kiderült, mik lehetnek a kormány céljai a közfoglalkoztatásban 
Privátbankár.hu | 2020. április 24. 21:56
Kormányhatározat jelent meg az idei célokról. Ezek közül talán a legérdekesebb pont, hogy akik tartósan álláskeresők, azokat bevonnák a közfoglalkoztatásba.
Makro / Külgazdaság Ez lett az eredmény: egyre többen ragadnak a közmunka-programokban 
Székely Sarolta | 2020. március 5. 14:09
Bár a cím alapján úgy tűnhet, a friss számok némiképp meglepő eredményről árulkodnak, valójában ez teljes mértékben várható is volt.
Makro / Külgazdaság Nem biztos, hogy ennek nagyon örülnek Felcsúton 
Székely Sarolta | 2020. február 25. 15:31
Olyan történt tavaly Felcsúton, amire 2013 óta egyszer sem volt példa. Igaz, a fejlemény egyszerre adhat okot örömre és szomorkodásra is a település vezetésének.
Makro / Külgazdaság Ahol kevesebb a közmunka, ott a kormánypártok népszerűsége is csökken? Megnézték 
Privátbankár.hu | 2019. július 10. 15:55
Az elmúlt 10 évben a kormányzat több, mint 1700 milliárd forintot költött el a közfoglalkoztatási program működtetésére. Időközben elkezdődött a közfoglalkoztatási rendszer leépítése. Ennek következményeit vizsgálta meg most egy elemzés.
Makro / Külgazdaság Óriási változásokat hoz november első napja 
Privátbankár.hu | 2018. október 31. 10:46
Több ponton is változások jönnek, a régi ezreseket senki sem lesz köteles elfogadni, és nő a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása.
Személyes pénzügyek Dupla pénzt kaphatnak a közmunkások, ha elhelyezkednek 
Privátbankár.hu | 2018. október 9. 15:06
 
Makro / Külgazdaság 50 ezer embert terelnének át a versenyszférába – hazajönnek a magyarok? 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 29. 12:21
A szaktárca becslése szerint legalább ennyi közfoglalkoztatott találhat új munkát.
Karrier Eltűntek a közmunkások: mi lett velük? 
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 4. 11:14
Rohamosan csökken a számuk.
Makro / Külgazdaság A Fidesz csodafegyvere a választásokon: a közmunka 
Privátbankár.hu | 2018. április 18. 16:33
Több százmilliárd forintot költött el közmunkára a kormány évente - mind a 2014. évi, mind az idei választási eredmények politikai szempontból visszaigazolják ezt a pénzt. A Policy Agenda a települések közmunkával való „érintettségét” vetette össze a Fidesz-KDNP lista támogatottságával.
Makro / Külgazdaság Nézz bele a tárcádba – te is érzed, hogy többet keresel? 
Privátbankár.hu | 2018. február 20. 09:44
Megállíthatatlanul nőttek a magyar fizetések decemberben és 2017-ben. De mennyit érzünk ebből?
Személyes pénzügyek Jobb helyet találtak a pénznek - emiatt nem emelkedik a közmunkások bére  
Privátbankár.hu | 2018. január 11. 06:06
Ebben az évben nem emelkedik a közmunkások bére, miközben a minimálbér 8 százalékkal növekszik. Továbbra is nyílik az olló a két dolgozói réteg keresete között, miközben vitathatatlanul növekszik a legszegényebb társadalmi réteg munkaerőpiaci aktivitása. A Policy Agenda elemzése szerint ugyanakkor ez a társadalmi egyenlőtlenség növekedését hozta.
Makro / Külgazdaság Elengedi a kormány a közmunkások kezét? Mi lesz velük jövőre?  
Privátbankár.hu | 2017. május 13. 15:27
A kormány a jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a közfoglalkoztatásra, mint az idei tervekben szerepelt. Ezzel visszalépnek a 2014. évi szintre. Az a kérdés, hogy mi lesz a most közmunkán élőkkel, vagy a munkaerőhiány mindenre a megoldás? A Policy Agenda heti elemzésében ezt a kérdést vizsgálta.
Makro / Külgazdaság Úgy néz ki, tényleg mindenki dolgozik, aki akar és tud 
Privátbankár.hu | 2017. április 28. 09:22
Megtorpant a foglalkoztatottak számának emelkedése és a munkanélküliség csökkenése: csúcsra jár a munkaerőpiac, zuhan az álláskeresők száma, jól látszik, hogy sokkal inkább a munkaerőhiány jelent gondot, mintsem a munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Micsoda meglepetés: súlyos szabálytalanságok vannak a közfoglalkoztatásban 
Privátbankár.hu | 2017. március 7. 08:14
30 közfoglalkoztató szegett szerződést, így negyedmilliárd forintnyi támogatási pénzt kell visszafizetni.
Agrár Ilyen vágóhidat még Csányi Sándor sem látott  
Privátbankár.hu | 2017. február 28. 17:12
És valószínüleg nem is fog, a most átadott hajdúböszörményi húsfeldolgozó önkormányzati tulajdonban van.
Karrier Megéri váltani: bónuszt kapnak a közmunkások 
Privátbankár.hu | 2017. február 28. 10:08
Márciustól ismét elhelyezkedési juttatást kapnak azok, akik közfoglalkoztatásból a versenyszférában találnak maguknak új állást.
Makro / Külgazdaság Mennyit nőhet idén a fizetésed? 
Privátbankár.hu | 2017. február 20. 12:39
Tavaly 7,3 százalékkal nőttek a reálbérek, az elemzők pozitívan látják az idei évet.
Karrier 40 milliárdból oldaná meg a közmunkásproblémát a kormány 
Privátbankár.hu | 2017. február 9. 14:36
Rengeteg helyet fel lehetne tölteni közmunkásokkal, a cél az átvezetésük a nyílt munkaerőpiacra.
Karrier Komoly változások jönnek: elég volt a közmunkából 
Privátbankár.hu | 2016. december 29. 07:39
Megérett az idő és a helyzet a közfoglalkoztatási program átalakítására - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára.
Agrár Rekordtermés lesz jövőre? Rengeteg embert keresnek a földekre 
Privátbankár.hu | 2016. december 13. 08:34
Összesen 2500 közfoglalkoztatottat várnak a nyári szezonális munkákra 2017-ben.
Karrier Katonának toborozzák a közmunkásokat - mindnyájuknak el kell menni 
Privátbankár.hu | 2016. július 25. 11:20
A Honvédelmi Minisztérium cáfolja, hogy bárkit arra kötelezne, hogy vonuljon be katonának. Ilyet nem is állított senki - az azonban igaz, hogy aki nemet mond a toborzásra, hónapokra elveszítheti megélhetését.
Karrier Nincs mit csinálni? Struccot tenyésztenek a magyar közmunkások 
Privátbankár.hu | 2016. június 14. 07:43
A közmunka állami támogatásából több településen is struccfarmokat alakítottak ki.
Karrier 25 ezer embert terel át a kormány közmunkából  
Privátbankár.hu | 2016. január 5. 14:21
A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít.
Karrier Nincs kiút az árokásából? Komoly bajok vannak a közmunkával  
Privátbankár.hu | 2015. november 23. 16:05
Az ombudsman szerint a közfoglalkoztatásban több akut, rendszerszintű működési zavar és rugalmatlanság érzékelhető, a kiszámíthatatlanságot magukban hordozó elemei vannak, például a képzés figyelmen kívül hagyja a helyi igényeket, valamint lehetetlen a jó teljesítmény és a szaktudás anyagi elismerése - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
Makro / Külgazdaság Itt a közmunka hátulütője: van, ahol nagyon ráfizetnek 
Privátbankár.hu | 2015. július 28. 07:44
Számos kedvezménytől elesnek azok a települések, ahol jól működik a közmunkaprogram és sok embert foglalkoztatnak.
Vállalat Remek feladatokat találtak a közmunkásoknak 
Privátbankár.hu | 2015. július 18. 09:12
Állítólag ismét felfutóban van a kender iránti kereslet, a Békés megyei közfoglalkoztatottak pedig tudják, mit akar a piac. Van más munka is délen: kerítést építenek a határon.
Karrier Ha nem tetszik a munka, akkor idén nyáron többet nem dolgozol 
Privátbankár.hu | 2015. június 30. 11:34
Ezentúl közfoglalkoztatottakat is lehet alkalmazni egyszerűsített foglalkoztatásban.
Karrier Komoly változtatások jönnek a közmunkarendszerben 
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 11:43
Nyár végére 260 ezer főre emelkedhet a közfoglalkoztatottak száma, a kormány átalakításokat tervez a rendszeren, amelyek javíthatják a dolgozók helyzetét.
Makro / Külgazdaság Hízik, hízik a kis gömböc: minek kell ennyi közmunkás?  
Privátbankár.hu | 2015. március 25. 10:00
Idén a tavalyinál többet, 270 milliárd forintot költ a kormány közfoglalkoztatásra. Ebből a pénzből elvileg 213 ezer ember átlagos havi foglalkoztatását lehet fedezni. Mire elég valójában a pénz? A számok azt mutatják, az önkormányzatoknak mintegy 50 milliárddal is be kellene szállni a programba.
Karrier Egy kicsit jobban élünk - több pénzt visz haza egy átlagmagyar 
Privátbankár.hu | 2015. február 20. 09:41
Megint a bankárok jártak jól, de az informatikusokat sem kell sajnálnunk. Kicsit növekedtek az átlagkeresetek, de az egészségügyi dolgozók bére továbbra is botrányosan alacsony. Egyre inkább belejátszanak a bérek alakulásába a különböző extrakedvezmények.
Karrier Csak minden nyolcadik-kilencedik közmunkás talál rendes melót 
Privátbankár.hu | 2015. január 2. 11:30
Havi átlagban 180 ezer közfoglalkoztatott dolgozott tavaly, az idén ez 220 ezerre nőhet. A 2013-2014-es években a közfoglalkoztatottak 11-13 százaléka tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a közfoglalkoztatás befejezését követő 180. napon.
Makro / Külgazdaság Lassan tényleg ideje lenne csökkenteni a közmunkások számát 
Privátbankár.hu | 2014. november 27. 12:01
A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához. Ha tovább emelik a közmunkások számát, az veszélyes lehet - inkább a csökkentésen kellene már elgondolkodni a szakértő szerint.
Makro / Külgazdaság Többen dolgoznak, mint egy éve - csak a közmunkások szépítik a statisztikát?  
Privátbankár.hu | 2014. július 30. 13:41
Elemzők szerint a gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok húzzák a foglalkoztatási adatokat.
Karrier Ezért kell tanulni – duplaannyit keresnek a szellemi foglalkozásúak 
Privátbankár.hu | 2014. július 18. 09:54
A családi kedvezmény nélkül számított nettó átlagkereset 153 600 forint volt az első öt hónapban, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 800, a szellemi foglalkozásúaké 209 000 forint. Ez 2,9 százalékkal magasabb, mint 2013 hasonló időszakában. A családi kedvezmény kissé tovább javítja a képet.
Makro / Külgazdaság Mégsem lehet határozatlan időre szerződni a közmunkásokkal 
Privátbankár.hu | 2014. július 15. 07:35
Marad a maximum 11 hónapos szerződés. A Belügyminisztérium azt is közölte: év végéig újabb közmunkásokat vesznek fel.
Makro / Külgazdaság Mennyibe kerül 200 ezer közmunkás? 
Privátbankár.hu | 2014. június 27. 07:28
Az idén eddig 171 ezren vettek részt a közmunkaprogramban.
Karrier Íme, a közmunka: hirtelen előkerült 100 ezer álláskereső 
Privátbankár.hu | 2014. június 18. 17:07
Májusban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 514,4 ezer álláskereső szerepelt, ami áprilishoz képest több mint 100 ezer fős, 24,3 százalékos növekedés. Április 30-án véget ért a téli közmunkaprogram - üdv a munkaerőpiacon!
Makro / Külgazdaság Mi értelme a közfoglalkoztatásnak? Megszólaltak a közmunkások 
Privátbankár.hu | 2014. május 14. 06:15
A közmunkásak alig hatoda bízik abban, hogy a közfoglalkoztatás képes növelni az elhelyezkedés esélyeit a munkaerőpiacon, így inkább a közmunkaprogramok tartósságában bíznak. Pedig a nélkülözés körükben is jelentős: a fele nem képes fűteni a lakását, negyedénél pedig már kikapcsoltak valamilyen közműszolgáltatást.
Karrier Döntött a kormány, ennyi közmunkásnak kell dolgoznia  
Privátbankár.hu | 2014. május 3. 12:24
Az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint.
Karrier A tél elmaradt, de így is több téli közmunkás dolgozott  
Privátbankár.hu | 2014. április 8. 08:42
Az ígért 200 ezer ember helyett idén márciusban közel 230 ezeren dolgoztak a téli közfoglalkoztatásban.
Karrier Hivatalosan csökkent a munkanélküliség, és egyébként? 
Privátbankár.hu | 2014. március 28. 09:35
A KSH adatai szerint a munkanélküliség csökkent, a foglalkoztatás nőtt a februárig eltelt három hónapban. Egy év alatt állítólag majdnem negyedmillióval több lett a foglalkoztatott és 123 ezer fővel kevesebb a munkanélküli. Ezt már ősszel megjósolták az elemzők a közmunkaprogramra alapozva, miközben hivatalosan nem közlik, mennyi a közfoglalkoztatott.
Makro / Külgazdaság A közmunka húzta le az átlagkeresetet 
Privátbankár.hu | 2014. március 21. 11:26
A bruttó és a nettó átlagkeresetek is 0,9 százalékkal emelkedtek 2013-hoz képest. Az Erste elemzője szerint kérdés, hogy a közmunkásoknak lesz-e munkájuk a versenyszférában.
Karrier Megjöttek a számok: ki mennyi pénzt visz haza? 
Privátbankár.hu | 2014. március 21. 09:00
idén januárban a bruttó és a nettó átlagkeresetek egyaránt 0,9 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. Egy átlag magyar – családi kedvezmény nélkül – 148 500 forintot visz haza. A legjobban továbbra is a pénzügyi és informatikai területen keresnek.
Karrier Hála a közmunkának: szépek a munkaügyi adatok  
Privátbankár.hu | 2014. március 14. 15:30
Februárban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb adatok szerint: a februári zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 443 600 álláskereső szerepelt, így az előző év azonos hónapjához képest 34,4 százalékkal, 233 ezerrel csökkent az állás nélkül lévők száma.
Karrier Mennyit keres jövőre egy közmunkás? 
Privátbankár.hu | 2013. december 30. 12:05
A közfoglalkoztatási bér az alap-, a szakképzett és a munkavezető kategóriákban egyaránt 2,4 százalékkal emelkedik január 1-től.
Makro / Külgazdaság Több a közmunkás, kevesebb a pénz 
Privátbankár.hu | 2013. október 7. 14:37
Két év alatt kétszeresére nőtt a közmunkások száma, miközben az állami támogatás csökkent.
Karrier Étkezési utalványt kapnának a közmunkások 
Privátbankár.hu | 2013. október 1. 17:40
Az lehet jogosult, aki legalább három hónapot dolgozik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG