TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Februárban tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb adatok szerint: a februári zárónapon a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 443 600 álláskereső szerepelt, így az előző év azonos hónapjához képest 34,4 százalékkal, 233 ezerrel csökkent az állás nélkül lévők száma.
Idén tovább folytatódik a munkanélküliség csökkenése  - vélik az elemzők, akik szerint ebben a közmunka programnak van nagy szerepe. Részletek >>>

A foglalkoztatási szolgálat adatai szerint februárban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 10,1 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,4 százalékos értéket mutatott. A legalacsonyabb értékeket Győr-Moson-Sopron, Vas és Pest megyében, valamint Budapesten mérték.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2013. november-2014. januári időszakban 392 500-at tett ki, amely 8,9 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakánál 2,3 százalékponttal volt alacsonyabb.

55 ezer pályakezdőnek nincs munkája

2014. februárban a nyilvántartásban 55 500 pályakezdő szerepelt, arányuk az összes álláskereső között 12,5 százalékot jelentett. A pályakezdők létszáma az előző év azonos hónapjához képest 28,3 százalékkal mérséklődött. 

A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma tovább csökkent az előző hónaphoz és az előző év februárjához képest is. A 126 700 tartós állás nélküli az összes álláskeresőhöz viszonyítva 28,6 százalékos aránnyal szerepelt 2014. februárban. Februárban a 25 éven aluli korosztályba 70 600 álláskereső tartozott, az 50 éven felüli állástalanok száma több mint 110 ezer volt. Az előbbiek 15,9 százalékot, az utóbbiak pedig 24,8 százalékot képviseltek az álláskeresők között.

A regisztrált álláskeresők 49,3 százaléka szakképzetlen volt. Februárban 20,2 százalékkal kevesebben, összesen 61 500-an kerültek álláskeresői nyilvántartásba, mint egy évvel korábban. 2014 februárjában a foglalkoztatók összesen 31 800 üres álláshelyet jelentettek be, amelyegy év alatt szignifikáns emelkedést mutatott. Az újonnan bejelentett állások csupán 47,9 százalékához igényeltek a foglalkoztatók támogatást. A nem támogatott álláshelyek száma jelentősen nőtt mind az előző év azonos időszakához, mind az előző hónaphoz képest. A legtöbb új (3 ezer feletti) munkaerőigény a fővárosból és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, e két területi egység esetében megjelenő álláslehetőségek a teljes kínálat 27 százalékát tették ki.

58 ezer betöltetlen állás

Összesen 2014. februárban 96 000 munkahely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 58 700 állás maradt üres, betöltetlen - írja az NMH. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma februárban 15 200 volt, az előző év azonos hónapjához képest 36,1 százalékkal emelkedett. Az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 16 600 darabot tett ki, amely egy hónap alatt jelentősen, 71,5 százalékkal nőtt, és egy év alatt is dinamikusan, több mint 44 százalékkal emelkedett.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében kiemeli: utoljára 2005-ben és 2006-ban volt ilyen kevés álláskereső az évnek ebben az időszakában. Az álláskeresők száma harmadával, mintegy 233 ezerrel alacsonyabb, mint egy éve. Ez a csökkenés lényegesen nagyobb, mint ami a téli közfoglalkoztatásból következne - hívta fel a figyelmet a tárca.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Orbán Viktor kinevezte az országos kórház-főigazgatót
Privátbankár.hu | 2020. november 19. 08:07
Több mint öt éven át volt a Pécsi Tudományegyetem kancellárja az új országos kórház-főigazgató.
Karrier Újabb poszton követi apját a fideszes Koncz Zsófia
Privátbankár.hu | 2020. november 3. 07:30
A jövőben a fenntartható fejlődéssel is foglalkoznia kell.
Karrier Megszólalt egy szakszervezet: digitális oktatást szeretnének
Privátbankár.hu / MTI | 2020. október 30. 17:22
A koronavírus-járványra tekintettel különleges (digitális) oktatási rendszer bevezetését kéri a közoktatásban a kormánytól a Liga Szakszervezetek elnöksége.
Karrier Megvan, ki lesz az új magyar kémfőnök
Privátbankár.hu | 2020. október 28. 07:57
Czukor József október 31-én távozik az Információs Hivatal éléről.
Karrier Hogyan omoljunk össze konstruktívan?
Privátbankár.hu | 2020. október 18. 18:45
A pandémia alatt sokkal nagyobb szakítópróbának van kitéve az idegrendszerünk, mint amihez a normális körülmények között hozzászoktunk. Egyre többször akadunk ki, aminek nemcsak mi isszuk meg a levét a forró fejjel hozott döntéseink miatt, de akár szeretteink is, hiszen sokszor rajtuk csattan az ostor. Lehet azonban az összeomlást úgy is csinálni, hogy ne fájjon annyira, sőt, még épülni is tudjunk belőle.
Karrier A kijárási korlátozások jelentősen befolyásolták a lelki egészséget
Privátbankár.hu | 2020. október 16. 16:48
A koronavírus-járvány miatti bezártság erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. Egy reprezentatív felmérés szerint azokban az államokban volt a legerősebb hatás, amelyekben a járványhelyzet a legsúlyosabb volt – derül ki 6 európai országban készített 6000 online interjú eredményéből, melyet idén szeptemberben végeztek, hogy az 1992 óta minden évben október 10-én ünnepelt Lelki Egészség Világnapja alkalmából az eredményeket meg tudják osztani a nagyközönséggel.
Karrier Megvan az EBRD új elnöke
MTI | 2020. október 8. 17:13
A részvényes országok és szervezetek képviselői francia elnököt választottak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank élére. Ő az első nő az EBRD élén. 
Karrier A Fidesz már keresi Áder János utódját
Privátbankár.hu | 2020. október 8. 08:29
2022-ben lejár Áder János jelenlegi köztársasági elnök mandátuma, több név már most előkerült.
Karrier Új vezére van a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt-nek
MTI | 2020. október 1. 19:06
A posztra Fedák Istvánt nevezték ki. 
Karrier Home office: sokkal többet számít, hogyan öltözünk fel, mint gondolnánk
Privátbankár.hu | 2020. szeptember 27. 06:07
A mackóalsó-kinyúlt póló szett lehet, hogy kényelmesebb, de a kutatások azt mutatják, sokkal eredményesebben dolgozunk távmunkában, ha ugyanúgy öltözünk fel hozzá, ahogy a bejárós munka idején szoktunk.
Friss
hírlevél