4p
Több százmilliárd forintot költött el közmunkára a kormány évente - mind a 2014. évi, mind az idei választási eredmények politikai szempontból visszaigazolják ezt a pénzt. A Policy Agenda a települések közmunkával való „érintettségét” vetette össze a Fidesz-KDNP lista támogatottságával.

MTI Fotó: Bugány János

Közmunkával érintett települések

A Policy Agenda a kormányzati adatbázisok segítségével meghatározta, hogy mely települések mekkora mértékben érintettek a közmunkával. A településeket két csoportra osztották:

  • Az elsőbe azok kerültek, ahol 2017-ben a munkavállaló korúak 10 - 20 százaléka dolgozott közmunkásként. Őket hívják közmunkával erősen érintett településeknek.
  • A második csoportba sorolt településeken a munkavállaló korú lakosság több mint 20 százaléka közfoglalkoztatott. Ezek a közmunkával nagyon erősen érintett települések.

Ha a fenti kategóriákat politikai szavazatokra számítjuk át, akkor az látszik, hogy 430 ezer választó él olyan településen, amely közmunkával erősen, vagy nagyon erősen érintett, míg 233 ezer választó él ún. fejlődő településen. Ez a kistelepülési választók 17%-a, és ez alapvető befolyásoló erővel bír.

A közmunkás szavazatok tényleg segítenek?

A Policy Agenda megnézte, hogy a 2018-as országgyűlési választásokon észrevehető volt-e a különbség a közmunkával való érintettség és a kormánypártok támogatottsága között.

Az már az első elemzésekből is egyértelműen látszott, hogy a legjobban a községekben szerepelt a Fidesz-KDNP listája. Ez egyébként hasonló a 2014-es választáshoz. A közmunkával erősen vagy nagyon erősen érintett településeket és a többi községet összehasonlítva az látszik, hogy a kormánypártok közös listája még erősebben szerepelt itt is. Arról nem is beszélve, hogy ha csak az ott leadott szavazatokat néznék, akkor stabilan három párti lenne az Országgyűlés (Fidesz, KDNP, Jobbik).

A közmunkával minimálisan érintett településeken a Fidesz-KDNP országos listájára a szavazók 42,3%-a adta voksát 2014-ben, míg 2018-ban 55,4%. Ez a közmunkával erősen, vagy nagyon erősen érintett településeken négy éve 49,7% volt, idén pedig 61,4%. Ha pedig csak a közmunkával nagyon erősen érintett falvakat nézzük, ott 53,1%-os támogatottsága volt a kormánypártoknak 2018-ban, és még ezt is felülmúlták 2018-ban: 67,1%-ot kaptak.

Az adatokból jól látszik, hogy a település méretével fordított arányosan csökken a részvétel, és ezáltal a kormánypártok támogatottsága növekszik. A fővárosban 75%-os volt a részvétel, a Fidesz-KDNP listája pedig 38%-ot kapott. Ezzel szemben a leginkább közmunkával érintett településeken jelentősen alacsonyabb volt a részvételi arány, 60,7%-os, a kormánypártok a szavazatok 67,1%-át kapták.

Az nem túl vonzó üzenet egy közmunkásnak, hogy „nem jó a közmunka”

A Fidesz 2014-ben és 2018-ban is egyértelműen képes volt politikailag profitálni a közmunkából. Jól látható, hogy ezeken a településeken csak a Fidesz-KDNP-nek van mozgósító ereje és mondanivalója. Főként a baloldali-liberális pártok által vázolt választói problématérkép nem találkozik ezekben a falvakban élők gondjaival.

A kormánypárttól kapnak valami segítséget a megélhetéshez, még ha ez kívülről erősen alávetettségi, függőségi viszonynak is látszik. Továbbra is teljesen egyértelmű, azok számára, akiknek az egyetlen bevételi forráslehetőség a közfoglalkoztatás, azoknak nem politikai válasz az, hogy „nem jó a közmunka”. Arra is szeretnének kézzelfogható választ kapni, ha nem adnak nekik közmunkát, akkor mi lenne velük. Ezzel a válasszal pedig láthatólag sem 2014-ben, sem 2018-ban nem szolgált egyik ellenzéki párt sem, és/vagy nem tudta/tudja ez elmagyarázni az érintetteknek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG