2p
Elemzők szerint a gazdaság élénkülésével együtt fokozatosan javulnak a munkaerő-piaci folyamatok, nem csak a közmunkaprogramok húzzák a foglalkoztatási adatokat.

Több a dolgos kéz

A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közzétett adatai szerint a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 122 ezer volt az év második negyedévében, 190 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ami 4,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 91 ezerrel, 359 ezerre csökkent a második negyedévében, a munkanélküliségi ráta 2,3 százalékponttal, 8,0 százalékra mérséklődött. Részletek >>>

Fazakas Péter, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte: 190 ezres bővülés többségét a nem közfoglalkoztatottak adták, akiknek száma 167 ezerrel nőtt. A közfoglalkoztatottaké ugyanakkor 23 ezerrel, tehát nem csak a közfoglalkoztatás húzta a munkaerőpiacot.

Hát akkor mi?

Elsősorban az iparban volt jelentős a növekedés, csaknem tíz százalékos, a mezőgazdaságban viszont 3,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak létszáma - hívta fel a figyelmet a szakember. Hozzátette azt is, hogy a munkanélküliség öt és féléves mélyponton volt az április-júniusi adatok szerint.

Az elemző szerint - összefüggésben a javuló munkaerő-piaci adatokkal - a kiskereskedelmi fogyasztási tendenciák is kedvezőek. A második negyedévi adatok is megerősítik az ezzel kapcsolatos várakozásokat, ami a gazdasági növekedésre vonatkozó kilátásokat is javíthatja.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a foglalkoztatás első negyedéves növekedési üteme nagyobb volt, mint a második negyedévé, mert az első három hónapban jelentős szerepe volt a téli közmunkaprogramoknak.

Az elemző szerint a munkaerő-piaci folyamatok a közmunkaprogramok hatását kiszűrve is a lassú, de fokozatos javulást mutatnak, ami összhangban van a gazdaság élénkülésével.

Mi jön ezután?

Folytatódik az előző hónapokban is megfigyelhető tendencia, hogy a gazdasági növekedés javulásával a magánszektorban is nő a foglalkoztatottság. Ugyanakkor a közmunkaprogramok változásai nehezítik a munkaerőpiaci-adatok értékelését, illetve emiatt nehéz megítélni a várható folyamatokat. A kormány újabb közmunkaprogramot tervez, ami várhatóan jelentősen hat majd az következő havi mutatókra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG