2p
Olyan történt tavaly Felcsúton, amire 2013 óta egyszer sem volt példa. Igaz, a fejlemény egyszerre adhat okot örömre és szomorkodásra is a település vezetésének.
Inkább az elsődleges munkaerőpiacra kellene koncentrálnunk a pénzügyminiszterek szerint. MTI Fotó: Bugány János

A cikk eredetileg az mfor.hu-n jelent meg.

Felcsúton már korábban is panaszkodott a polgármester a kevés közmunkás miatt, ebből kiindulva tavaly még nehezebb lehetett a helyzete, hiszen a településen lényegében a közmunka, mint olyan megszűnt létezni.

A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási oldalának tavalyi évre vonatkozó adatai szerint havi átlagban ugyanis már csak egyetlen helyi dolgozott közfoglalkoztatottként. Ez az elmúlt évek legalacsonyabb létszáma, amivel lényegében megszűntnek is tekinthető ez az állami foglalkoztatási forma. 2018-ban még havi átlagban 7 közmunkás volt a településen, az előtte lévő évben pedig 12.

Az hozzátartozik a történethez, hogy az adatok alapján Felcsúton soha nem volt szükség nagy volumenű közfoglalkoztatási program elindítására. A csúcsév 2016 lehetett, akkor átlagosan 16 közmunkás dolgozott a településen.

A másodlagos munkaerőpiacon dolgozók számának csökkenése egyszerre lehet örömteli és fejfájást is okozó folyamat a település vezetésének. Már 2018-ban is, amikor ennél több közmunkás dolgozott Felcsúton, a polgármesternek gondot okozott a csökkenő létszám. Egy akkori előterjesztés szerint annyira kevés közmunkás volt a településen, hogy amiket eddig ők végeztek el kézzel, azokat a folyamatokat most már gépesíteni kell.

Felcsút munkaerőpiaca az adatok alapján határozottan felívelő szakaszába lépett, aminek csak egyik jele az, hogy lényegében nincs szükség a közfoglalkoztatási programokra. A másik, hogy bővül a település munkaerőpiaca: Felcsúton tavaly a munkavállalási korúak (15-64 éves) száma csúcsra emelkedett. 1277-en voltak, ami 18 fővel több az előző évinél, és 2013-ig visszamenőleg még soha nem voltak ennyien.

Közülük tavaly 21-en voltak nyilvántartott álláskeresők, egy fővel emelkedett a szám az előző évhez képest, ami a kínálat bővülésével lehet összefüggésben. Tartósan, tehát fél évnél hosszabb ideje 7 felcsúti keresett munkát magának. Négyen voltak olyanok, akik már semmilyen ellátásra nem voltak jogosultak, így munka és segély nélkül próbálták átvészelni a hónapokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG