1p

A fiatal diplomaták uniós képzése nem biztos, hogy úgy működött, ahogy kellett volna. Most vizsgálják a 2021-2022-es projektet, és három embert őrizetbe vettek.

Csalással és korrupcióval gyanúsítják, ezért őrizetbe vették az Európai Unió korábbi külügyi főképviselőjét, Federica Mogherinit – írja a BBC az Európai Ügyészség közleménye alapján.

Mogherini korábbi irodáiban házkutatást is tartottak kedden Brüsszelben és Brugesben, valamint otthonát is átvizsgálták. A csalás egy olyan 2021-2022-es projektnél történhetett, amiben fiatal diplomaták kaptak kilenchónapos képzést uniós forrásból a College of Europe-nál. Az Európai Bizottság alelnöki pozícióját is betöltő politikus mellett két másik magas rangú tisztviselőt is őrizetbe vettek, egyikük a College of Europe, másikuk az Európai Bizottság tagja. Szerdáig azonban mindhármukat szabadon engedték, a belga törvények szerint a gyanúsítás így is fennmaradhat.

A politikus 2014-ben Olaszország külügyminisztere volt, ezt a pozíciót hagyta ott a külügyi és biztonságpolitikai főképviselői állásért. Ezt a szerepet 2019-ig töltötte be, 2020 óta pedig a College of Europe rektora.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izrael felelős a tavalyi újságíró-gyilkosságok többségéért?
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 17:32
Az Újságírók Védelméért Bizottság jelentése szerint Izrael is felelős a „szándékosan elvégzett” újságíró-gyilkosságok 81 százalékáért.
Nemzetközi Orbán Viktor kiemelt biztonsági intézkedést rendelt el
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:15
Bár csütörtökön újraindulhat a Barátság kőolajvezeték, a szerdai kormányülésen kiemelt biztonsági intézkedést rendeltek el. 
Nemzetközi Donald Trump elszólta magát, és ebből akár népszavazás, majd az EU bővítése is lehet
Vámosi Ágoston | 2026. február 25. 14:34
2027-re tervezte az izlandi kormány az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról szóló népszavazást, de már augusztusra kiírhatják. A NATO alapító tagállama stratégiai fontosságú helyen van, Donald Trump pedig nemrég négyszer is Izlandot emlegette, amikor Grönlandról akart beszélni. Az Európai Unió a világ legfejlettebb országával bővülhet, és ez a norvég közvéleményt is meggyőzheti: ők egyelőre elzárkóznak a csatlakozás lehetőségétől.
Nemzetközi Maratoni évértékelőt tartott Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:50
Donald Trump 107 perces, show-elemeket sem nélkülöző évértékelő beszéde hosszúsági rekordot döntött, pedig konkrétumokat talán mindenki másnál kevesebbet mondott. 
Nemzetközi Kiderült, mikor ülhetnek le egymással az amerikaiak, az oroszok és az ukránok
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 13:00
Csütörtökön Genfben találkoznak Ukrajna és az Egyesült Államok képviselői annak érdekében, hogy az orosz-ukrán békemegállapodás részleteit és különféle forgatókönyveit vegyék végig.
Nemzetközi Folytatódik az üzengetés az Európai Unió vezetése és Magyarország között
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 10:35
António Costa Kijevben arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy az uniós szerződésekben biztosított összes jogi eszközt vesse be annak érdekében, hogy egyetlen tagállam se tudja blokkolni az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt.
Nemzetközi Újra leül egymással az Egyesült Államok és Irán
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 09:03
Csütörtökön lesz az amerikai-iráni tárgyalás harmadik fordulója.
Nemzetközi Akár atombombát is ledobnának az oroszok
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 19:53
Dmitrij Medvegyev kedden azzal fenyegetőzött, hogy Oroszország taktikai nukleáris fegyvereket vetne be Ukrajna, valamint Franciaország és az Egyesült Királyság ellen, amennyiben utóbbi két ország nukleáris fegyvertechnológiát biztosítana Kijevnek.
Nemzetközi A Barátság kőolajvezeték csütörtökön indulhat újra
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 19:20
Szlovákia szerint Ukrajna tovább késlelteti az orosz olajszállítások újraindítását.
Nemzetközi Ha így csapnának le az oroszokra, felállnának a tárgyalóasztaltól
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 19:00
Az orosz elnök a Fekete-tengeri gázvezetékek elleni szabotázs veszélyére figyelmeztetett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG