2p

Az oroszok számára a területi kérdés a legfontosabb.

Ahogy arról beszámoltunk, nem született áttörés kedden Moszkvában az amerikai és az orosz delegáció közötti tárgyaláson az ukrajnai háborút lezárni célzó béketervvel kapcsolatban, pedig a megbeszélésen Vlagyimir Putyin is részt vett. De mi áll a sikertelenség hátterében?

Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője közösségi oldalán ezzel kapcsolatban idézte az orosz elnök külpolitikai tanácsadóját, Jurij Usakovot, aki a tárgyalások után újságíróknak azt mondta:

a területi kérdés a legfontosabb pont Moszkva számára, és ebben nincs kompromisszum.

„A megvitatott kérdések közül ez [a területi kérdés] természetesen számunkra a legfontosabb. (...) Egyelőre még nem született kompromisszumos megoldás, de bizonyos... bizonyos amerikai elképzelések többé-kevésbé elfogadhatónak tűnnek, de ezeket még meg kell vitatni. Néhány megfogalmazás, amelyet javasoltak nekünk, számunkra nem megfelelő. Vagyis a munka folytatódni fog”, fogalmazott az orosz diplomata.

Bendarzsevszkij a diplomáciai áttörés elmaradását három okra vezeti vissza:

  • Donbasz megszerzése a mostani orosz program minimuma. „Ez az, amit eladhatnak belföldön a több százezer halottért cserébe.”
  • A lehető legrosszabb dolog, hogy korábban kiszivárgott a béketerv, mert az abban szereplő feltételek az oroszok számára jobbak voltak, mint az utána megváltoztatott dokumentumban szereplők. A hatalmi logika alapján várható volt, hogy nem fogadják majd el az utóbbi tervet.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meggyengült a korrupciós botrány és legfontosabb embere, Andrij Jermak ezzel összefüggő lemondása miatt. Ezt Putyin most megpróbálja a lehető legjobban kihasználni.

Az ukrajnai történések hátteréről itt írtunk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az iráni támadásban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Khamenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
Nemzetközi Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:25
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.  
Nemzetközi Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:13
Eddig nem volt ehhez fogható izraeli akció.
Nemzetközi Szigorítják a külföldi munkavállalást Oroszországban
Elek Lenke | 2026. február 28. 18:11
Az orosz kormány szigorúbban kívánja adóztatni a külföldiek árnyékjövedelmét – értesült róla a Kommerszant című orosz napilap. Február 19-én tárgyalták meg azt a törvényjavaslat-csomagot, amely szigorítja a vízummentes országokból érkező vendégmunkások tevékenységének jogszabályi hátterét. Nem először kerül sor szigorításra, de a helyzet változatlanul ellentmondásos.
Nemzetközi Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 16:22
Több vezető politikus is aggodalmát fejezte ki a szombat reggel kirobbant közel-keleti konfliktus miatt. 
Nemzetközi Irán törvénytelenséggel vádolja Izraelt és az Egyesült Államokat
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:58
Iráni külügyminiszter: Izrael és az Egyesült Államok Irán elleni háborúja indokolatlan és törvénytelen.
Nemzetközi Moszkva elítéli az Irán elleni amerikai-izraeli támadást
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:48
Moszkva követeli a tárgyalásokhoz való visszatérést, és ehhez felajánlja segítségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG