3p

1 százalék felett emelkedett a Brent és a WTI nyersolaj ára is, és a Mol részvényeinek értéke is ekkora mértékben csökkent. A BUX is visszaesett, pedig napközben 110 ezer felett is járt az index.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 580,09 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 109 235,96 ponton zárt szerdán – írja az MTI. A részvénypiac forgalma 19,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. 

A Mol árfolyama 1,08 százalékkal 2918 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 0,03 százalékkal 34 400 forintra erősödött, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,45 százalékkal 1752 forintra esett, forgalma 398,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,88 százalékkal 9615 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 262,20 ponton zárt szerdán, ez 0,76 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Folytatódik a háború, emelkedik az olajár

A magyar részvényindex alulteljesített a legtöbb vezető európai indexhez képest. Az európai részvénypiacok szerdán vegyesen, többségében emelkedéssel zártak. A lazítás felé hajló amerikai jegybanki monetáris politika tovább gyengítette a dollárt, a geopolitikai feszültségek pedig az olaj- és védelmi részvényeket erősítették.

A STOXX 600 index 0,08 százalék, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,20 százalék emelkedéssel zárta a szerdai kereskedést. Londonban az FTSE 100 index 0,14 százalékkal csökkent, a frankfurti DAX index 0,06 százalékkal végzett alacsonyabban, a CAC 40 index Párizsban pedig 0,16 százalékkal ment feljebb a zárásra. Milánóban az FTSE MIB index 0,02 százalékos emelkedéssel, a madridi IBEX 35 index 0,76 százalékos nyereséggel zárt.

Az olaj ára emelkedett az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadások, a Kreml által kilátásba helyezett válaszlépések, valamint az orosz-ukrán béketárgyalások megrekedése miatt. A WTI nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén hordónként 59,43 dolláron állt a nemzetközi kereskedelemben 1,36 százalékos emelkedéssel, a Brent ára 1,13 százalékkal ment feljebb 63,15 dollárra.

Az arany ára emelkedett, hat heti csúcs közelében jár. A spot jegyzés unciánként 4219,96 dollár 0,33 százalék emelkedéssel.

Az euró-dollár árfolyam október közepe óta a legmagasabb szintre kapaszkodott szerdán: az euró 0,33 százalékkal erősebben, 1,1663 dolláron áll.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35440 35250 35480 -0,03% 0 0 6 091 737 350 HUF 2025-12-23 17:05:43
MOL 2900 2850 2900 +0,42% 0 0 683 337 836 HUF 2025-12-23 17:05:08
MTELEKOM 1800 1796 1810 0,00% 0 0 288 106 854 HUF 2025-12-23 17:05:27
RICHTER 9720 9595 9740 +0,52% 0 0 667 418 645 HUF 2025-12-23 17:05:16
OPUS 544 540 550 -0,37% 0 0 81 918 111 HUF 2025-12-23 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Varga Mihály kisebbfajta csodát tett a forinttal – de mi lesz 2026-ban?
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 12:38
2025 tavaszán fordulat állt be a jóval 400 forintnál drágább euró időszakában, és új trend indult el, amikor március elején hivatalba lépett az MNB elnökeként Varga Mihály – hívja fel a figyelmet a laptársunknak, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfornak írt cikkében állandó szerzőnk, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár.
Részvény / Deviza / Áru Elszabadult a bika New Yorkban
Privátbankár.hu | 2025. december 24. 08:19
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Visszajött a Nagy Márton adta pofonból a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 19:00
Nem sikerült jól az ünnepek előtti időszak.
Részvény / Deviza / Áru És megcsinálta a BUX: most már jöhet a karácsonyi pihenő
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 17:55
Sikerült a nagy hajrá, elégedetten vonulhat szünetre a Budapesti Értéktőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Valaki szólhatna az amerikai tőzsdéknek, hogy elindult a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 16:10
Alig látható mozgások nyitásban a Wall Streeten.
Részvény / Deviza / Áru Még pár óra, és a tőzsde is ünnepelhet, így megy neki a finisnek a BUX
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 14:55
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:14
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,35 pontos nyitás után csökkent kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton kijelentései miatt zuhan a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 11:46
Újabb, jelentős gyengülés.
Részvény / Deviza / Áru Nem betiltják a kriptókat Magyarországon, csak kisgömböcösítik?
Eidenpenz József | 2025. december 23. 10:54
Egy, a piacon eddig ismeretlen hazai vállalkozás validálhatja, azaz ellenőrizheti a kriptovaluták átváltását Magyarországon – miközben több multi kivonult az országból. Hogy ez hogyan fog kinézni a gyakorlatban, az még nem világos, de alapos ellenőrzés várható. Jönnek a magyar blokklánc-nyomozók.
Részvény / Deviza / Áru Új rekordot döntött az arany ára
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 09:53
Vegyesen, csekély változással, többségében indexcsökkenéssel nyitottak kedden a főbb európai értékpapírpiacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG