4p

Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.

Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, BUX pénteken 143 453,78 ponton zárt, 1803,56 ponttal, 1,24 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.

A heti forgalom 133,5 milliárd forint volt az előző heti 126,9 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában felidézte a héten megjelent vállalati jelentéseket.

A Mol harmadik negyedéves tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1760 millió dollár lett, ami összhangban van az 1754 millió dolláros konszenzussal, és 81 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az anyavállalati részvényesekre jutó nettó eredmény 187 százalékkal 802 millió dollárra nőtt, a konszenzus 808 millió dollár volt. Ismét a finomítás volt a fő hajtóerő. A finomítás-kereskedelem üzletág tisztított EBITDA-ja a historikusan magas marzsok mellett 110 százalékkal 951 millió dollárra, a kutatás-termelés üzletág EBITDA-ja a kurdisztáni Shaikan-mező termelésének újraindulásával 48 százalékkal 423 millió dollárra nőtt. A fogyasztói szolgáltatások és a gáz üzletág 10-11 százalékkal a konszenzus alatt teljesített az üzemanyagár- és árréssapkák, valamint a tarifacsökkentés miatt. A 3,683 milliárd dolláros első kilenchavi tisztított EBITDA már a 3,0 milliárd dolláros éves iránymutatás mintegy 123 százaléka, így a Mol jóval a 2026-os céljai felett teljesít – jelezték az elemzésben.

Az Equilor kitért arra is, hogy a Mol újabb engedélyt kapott az amerikai pénzügyminisztérium szankciókért felelős hivatalától (OFAC), az új engedély 2026. december 11-ig lehetővé teszi a tárgyalások folytatását a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) többségi részesedésének megvásárlásáról.

Az elemzés szerint bevételi meglepetést és a várakozásoknak megfelelő eredményeket közölt a Magyar Telekom. A vállalat harmadik negyedéves árbevétele 7,4 százalékkal 261,0 milliárd forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A növekedést három tényező támogatta: az inflációkövető díjkorrekció visszavezetése, a magasabb volumen és átlagár mellett bővülő készülékértékesítés, valamint egy jelentős eszközszállítási projekt. A menedzsment megerősítette 2026-os célkitűzéseit, ezek teljesítéséhez azonban kiemelkedő negyedik negyedév szükséges. Az Equilor várakozása szerint a bevétel a sáv felső, az EBITDA AL inkább az alsó értéke közelében teljesülhet. A mintegy 10 százalékos módosított nettóeredmény-növekedés nem tűnik elérhetőnek, mert ehhez a negyedik negyedévben csaknem 27 százalékos éves bővülés kellene – közölték.

Fenntartja profitcélját a Zwack Unicum. A vállalat bruttó árbevétele 3,8 százalékkal 18,27 milliárd forintra csökkent, a jövedéki adó, a NETA és a DRS-visszaváltási díj nélküli nettó árbevétel 6,4 százalékkal 11,11 milliárd forintra mérséklődött. A csökkenés nagyobb részét a szolgáltatási árbevétel okozta. A belföldi termékértékesítés 9,76 milliárd forinton stagnált. A saját termékek árbevétele 1,1 százalékkal mérséklődött a tavalyi Unicum Orange Bitter-bevezetés magas bázisa miatt, a forgalmazott termékek árbevétele 5,0 százalékkal nőtt. Az export 14,2 százalékkal 1,09 milliárd forintra csökkent az erős forint, valamint a romániai jövedékiadó- és áfaemelés miatt.

Az Equilor szerint középtávon fontos, hogy a Zwack alulmaradt a 25,55 százalékos tulajdonos Diageo forgalmazói tenderén, így 2027. január 1-jétől nem forgalmazza a Diageo égetett szeszesital- és RTD-márkáit. A menedzsment szerint ennek nincs érdemi hatása az idei eredményre, és fenntartja a 3,1 milliárd forintos profitcélt, amelynek a félévi adózott eredmény körülbelül 52 százaléka – írta kommentárjában az Equilor.

A héten a vezető részvények közül a Magyar Telekom árfolyama 3,64 százalékkal emelkedett, pénteken a részvény 2902 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta 8,4 milliárd forintot.

A Mol jegyzése a héten 3,68 százalékkal esett, a papír 4816 forinton zárt pénteken, heti forgalma 23,4 milliárd forintot tett ki.

Az OTP 1,34 százalékkal gyengült a héten, a részvény pénteken 41 240 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 88,1 milliárd forint volt.

Árfolyam

A Richter árfolyama a héten 0,62 százalékkal csökkent, pénteken a papír 12 870 forinton fejezte be a kereskedést, forgalma 11,7 milliárd forintot tett ki a héten.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,14 százalékkal, 98,78 ponttal csökkent, 8595,71 ponton zárt pénteken.

(MTI)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG