2p
A magánszférában is bővült a munkaerő-kereslet augusztus-októberben, de a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a foglalkoztatási adatok javulásához. Ha tovább emelik a közmunkások számát, az veszélyes lehet - inkább a csökkentésen kellene már elgondolkodni a szakértő szerint.

A közmunkások hada a fő húzóerő

Deáki Péter, a Buda-Cash elemzője MTI-hez eljuttatott elemzésében kiemeli, hogy a tovább javuló munkaerő-piaci statisztikák mindenképpen kedvezőek, de a képet valamelyest árnyalja, hogy a közfoglalkoztatás továbbra is jelentősen hozzájárul a javuláshoz.

A szakértő kifejtette: a 15-74 évesek foglalkoztatási rátája 55,1 százalékon maradt, ami 2,8 százalékponttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál. Historikusan vizsgálva ez a mutató 2012 elején még 50 százalék alatt járt, így a foglalkoztatás emelése tekintetében a javulás igén látványos és folytatódik, főként az olyan kormányzati hatásokra, mint például a közfoglalkoztatás.

Ideje lenne leépíteni a közmunkaprogramot

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője elmondta: elkezdett bővülni a privát szektor munkaerő-kereslete, mivel a munkaerő-intenzív ágazatok, mint az építőipar, jelentősen növekedtek az év első felében. Emellett kiterjedt a közmunkaprogram is, már 200 ezer körül van azok száma, akik részt vesznek benne - tette hozzá. Ez is egy addicionális munkaerő-kereslet, ami mérsékli a munkanélküliségi rátát - jegyezte meg.

Úgy vélte, hogy a munkaerőpiac a vállalkozások szempontjából feszesnek mondható. Alacsony a munkanélküliségi ráta, sok munkaerőt felszív a közmunkaprogram - akik egyébként nehezen tudnak utána elhelyezkedni -, a vállalatok pedig viszonylag dinamikusan szeretnék bővíteni a foglalkoztatást, így pedig egyre nehezebb a megfelelő embert a megfelelő helyre megtalálni - fejtette ki Balatoni András.

A szakértő szerint ha jövőre még további 50 ezerrel növelik a közfoglalkoztatottak számát, megvan a veszélye, hogy bérinflációs folyamat indulhat el. Véleménye szerint nem feltétlenül érdemes a gazdasági ciklus jelenlegi szakaszában mesterségesen fenntartani azt a jelentős munkaerő-keresletet, amit a közmunkaprogram jelent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG