2p

Szerinte az általa is előrevitt magyar-orosz együttműködés a magyar embereknek jó volt, ezért büszke a kitüntetésre.

Erről a kormánypárti Mandiner YouTube-csatornáján beszélt a külgazdasági és külügyminiszter Lentulai Krisztián kérdésére. A műsorvezető azt kérdezte: „nyomja a te mellkasodat” a „Barátságért kitüntetés”? Ezt még 2021 decemberében vette át a magyar külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől Moszkvában.

Szijjártó Péter a kérdésre nemmel válaszolt, és kiemelte, hogy a kitüntetést még az ukrajnai háború kitörése (az orosz katonai agresszió kezdete) előtt kapta, méghozzá azért, mert sokat dolgozott a magyar-orosz együttműködés fejlesztéséért.

Hozzátette: „azért voltam büszke rá”, mert ez az együttműködés „a magyar embereknek jó volt.” Ezáltal ugyanis biztonságban van az energiaellátás, megvédték a rezsicsökkentés eredményeit, és a Covid-járvány elején (amikor még kevés nyugati oltóanyag volt elérhető) sok százezer ember lett beoltva orosz Szputnyik-vakcinával, sorolta.

Így tüntette ki Lavrov Szijjártó Pétert
Így tüntette ki Lavrov Szijjártó Pétert
Fotó: kormany.hu

Beszélt arról is, hogy sok helyről van kitüntetése a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért, és az orosz kitüntetés „a polcon van, a többiek mellett.”

Szijjártó Péter kritikusai ugyanakkor ezzel szemben általában azzal érvelnek, hogy a kitüntetés az orosz kormánnyal szembeni alávetettség szimbóluma, és szégyen, hogy azt egy diktatórikus rezsimtől átvette a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 14:02
Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező növekvő kockázatok miatt – jelentette ki a svájci fegyveres erők vezetője.
Nemzetközi Ha ezt az országot gatyába rázzák, semmi sem lehetetlen – elfogadták Argentína költségvetését
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 08:57
5 százalékos növekedés, 10 százalékos infláció, költségvetési többlet – Argentínában ambíciózus büdzsét fogadtak el.
Nemzetközi Az oroszok megtámadták Kijevet a kulcsfontosságú Zelenszkij-Trump-találkozó előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 08:46
Oroszország szombaton rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet és Ukrajna más régióit a vasárnapra tervezett Zelenszkij-Trump találkozó előtt.
Nemzetközi Nyugtalan estéje volt a románoknak az orosz drónok miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:57
Felszállt két román vadászgép. 
Nemzetközi Zelenszkij megerősítette: leül tárgyalni Trumppal a területi kérdésekről
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 15:05
Az ukrán elnök elutazik az amerikai elnökkel egyeztetni.
Nemzetközi Kudarcot mondott a kormányalakítás, jön az előválasztás Koszovóban
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 11:58
Február óta nem sikerült a kormányalakítás.
Nemzetközi Napokon belül találkozhat Trump és Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 11:12
Amerikai sajtóértesülések szerint.
Nemzetközi Felszálltak a lengyel vadászgépek egy ólálkodó orosz repülő miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 10:26
A lengyel légtér közelében repült.
Nemzetközi Putyin újabb bírálója kerül börtönbe
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 09:48
Háborúpárti, de Putyint kritizálta.
Nemzetközi Kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna az oroszoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 08:55
Robbanások történtek egy olajfinomítónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG