8p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 

Ahogy közel 19 éve minden hónapban, úgy 2025 decemberében is végiglátogattuk három hazai kiskereskedelmi lánc egy-egy hipermarketjét, hogy megnézzük, hogyan alakult a 30 élelmiszert tartalmazó minta-élelmiszerkosarunk ellenértéke. Az átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlást ezúttal is az Auchan, az Interspar és a Tesco üzleteiben vizsgáltuk, az eredményeket szokás szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) inflációs adatközlése előtt egy nappal publikáljuk.

Valami bűzlik az árrésstop körül – a sajtoknál látszik, mekkora a káosz

Ahogy arról már megemlékeztünk, a kormány a szakmai szempontokat és észrevételeket sutba dobva nem csak meghosszabbította, hanem ki is terjesztette az árrésstop hatályát: 13 új élelmiszer-termékkörre is vonatkozik december 1-jétől a szabályozás. A listán szereplő termékeket maximum 10 százalékos kiskereskedelmi árréssel lehet értékesíteni az érintett üzletekben.

Hogy a piaci viszonyok egyre szélesebb körű és hosszabb távú sárba tiprása milyen anomáliákat okoz, arról már többször adtak segélykiáltást a kereskedők – de a mostani hosszabbítás egy újabb parádés példát mutat arra, hogy mennyire életképtelen és a valóságtól elrugaszkodott egy ilyen szabályozás. 

Az árrésstop hatálya alá bekerülő termékkörök listája ugyanis eredetileg eggyel hosszabb lett volna – csakhogy az utolsó pillanatban egy rendelettel kihúzták róla a félkemény sajtokat. A kormány a termelők kérésére változtatott – szerintük ugyanis külön intézkedés nélkül is csökken az ára, az árrésstop bevezetése csak felborítaná a piaci egyensúlyt, kárt okozva a hazai gyártóknak. Jelenleg az állami beavatkozásoknak köszönhetően úgy néz ki a sajtpiac, hogy a trappista sajtra vonatkozik az árrésstop, de ez csak kerek formában forgalmazható, szögletesben nem. A többi félkemény sajtfajtára nem vonatkozik az árrésstop. A sajtkrémekre és kenhető sajtokra viszont december 1-je óta igen.

Papíron mindez biztosan egyszerűnek tűnik, de termelő és kereskedő legyen a talpán, akinek ilyen helyzetben van még kedve Magyarországon tevékenykedni – és ez csak egy az érintett termékkörök közül.

Azonnal beszakadt a sertésmájas ára

A változások a Privátbankár Árkosár-felmérésben is vetettek kisebb hullámokat: az általunk 18 éve havi rendszerességgel vizsgált 30 élelmiszer közül eddig 12 termék volt érintett az árréssstopban, most viszont 2 újabb termékkel bővült a kör: a kosarunkban ugyanis már a sertésmájas és az alma is megtalálható. Így az a helyzet állt elő, hogy

az élelmiszerkosarunk hajszál híján felének, 30-ból 14 terméknek az árazása nem piaci alapon történik. 

A két új termék árára azonnali hatással volt az intézkedés: az alma egy hónap alatt 6,1 százalékkal olcsóbb lett, a sertésmájas esetében pedig akár zuhanásnak nevezhetjük, ami történt: egy csapásra 43,9 százalékkal olcsóbb lett az általunk vizsgált termék. A kosarunkban nem szerepel paradicsom, de hogy az új intézkedés hatását mérni tudjuk, az előző hónapban és a mostaniban is feljegyeztük a legalacsonyabb árakat – ez alapján az látszik, hogy 20 százalékkal lett olcsóbb a paradicsom, miután bekerült az árrésstop hatálya alá.

Paradicsom: új termék az árrésstop alatt
Paradicsom: új termék az árrésstop alatt
Fotó: Privátbankár

Az árrésstop tovagyűrűző hatásait ezúttal nem vizsgáljuk, így azt sem, hogy a Privátbankár Árkosáron kívüli (élelmiszer és nem élelmiszerjellegű termékek) mennyivel lettek drágábbak, mennyivel szűkült a kínálat, és mennyivel nőtt a külföldi termékek aránya.

Az látszik, hogy az árrésstopos termékek közül jelenleg egyedül a gyümölcsjoghurt ára magasabb, mint az intézkedés bevezetése előtt volt, a másik 13 nálunk is szereplő termék ára jelenleg alacsonyabb. És négy olyan termék van, ami drágább most, mint egy évvel ezelőtt volt: a joghurt mellett az UHT tej, a csirkemellfilé és az étolaj az árrésstop ellenére is drágult. Az alábbi grafikonon gyűjtöttük össze ezen termékek árának alakulását:

Összességében az átlagos árváltozás a nálunk is meglévő 14 termék esetében mínusz 17,3 százalék az árrésstop bevezetése óta. Ez nincs messze a kormány által számított 20 százalékos árcsökkenéstől.

18 hónap után először mértünk éves árcsökkenést

Mindezek után nem meglepő, hogy a Privátbankár Árkosár november után decemberben is olcsóbb lett: 

az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent a családi nagybevásárlás átlagos ára, 

azaz 477 forinttal kevesebbet kellett fizetnünk a 30 termékért most, mint novemberben. A sertésmájas mellett a csokoládé és a krumpli ára csökkent jelentősebb mértékben, míg a kenyér (plusz 11 százalék) és az UHT tej (plusz 23 százalék) jelentősebben drágult.

Ami nagyobb szó: 18 hónap után most először mértünk éves árcsökkenést. 

A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint kereken két százalékkal kevesebbet kell most fizetnünk a családi élelmiszer-nagybevásárlásnál, mint tavaly decemberben. 

Átlagosan 761 forint marad így a zsebünkben / bankszámlánkon a 2024 év végi bevásárláshoz képest. A vizsgált hipermarketek között alig van eltérés a teljes kosár végösszegét illetően: a legolcsóbb és a legdrágább áruház között sincs 1000 forint különbség. Háromból két áruház csökkentette árait havi összehasonlításban, és szintén kettőnél csökkentek az árak tavaly decemberhez képest – így alakult ki az átlagos 1,3 százalékos havi és két százalékos éves árcsökkenés. 

Spórolni esetleg azzal tudnánk többet, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják – így az átlagárhoz képest 7,8 százalékkal, 2634 forinttal kevesebbet kellene fizetnünk, de a tripla utazgatás költsége ezt az egyébként sem vaskos összeget biztosan csökkenti.

Meglepetés a nyugdíjasoknak is

Elég meglepő mozgást tapasztalt laptársunk, szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor is az idősek által jellemzően vásárolt élelmiszerek áraiban, aminek köszönhetően 30 ezer forint alá kúszott a havi nagybevásárlás összege. Részletek >>>>

És végül a lényeg: a havi és éves összehasonlításban is jelentkező árcsökkenést követően a Privátbankár Árkosár átlagos decemberi végösszege 36 418 forint lett – ennyibe kerül most az átlagos családi élelmiszer-nagybevásárlás.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Szélsőséges árváltozásból volt bőven: a vizsgált 30 termék közül 17 esetben 10 százalékot meghaladó drágulást vagy árcsökkenést mértünk tavaly decemberhez képest. Az árrésstopos termékek mellett a narancslé tudott még bekerülni a jelentősen olcsóbbá váló termékek közé – közel 25 százalékkal olcsóbb lett, mint tavaly decemberben volt. Normalizálódik a tehát a helyzet a korábbi pocsék termés miatti masszív áremelkedést követően.

A drágulási listát egy másik árupiaci termék vezeti: a kávé ára 51,8 százalékkal emelkedett egyetlen év alatt. Az éves drágulási dobogóra a pezsgő és a sör került még fel – a szilveszteri buliba tehát várhatóan drágábban szerezhetjük majd be az italokat. A legnagyobb árváltozásokat az alábbi grafikonon gyűjtöttük össze:

Havi legolcsóbbak: szaloncukor, gesztenye, paradicsom

Megnéztük például a szaloncukrot, amelyet most már mindenhol kimért változatban is kínálnak – így magunk válogathatjuk össze, milyen ízből mennyit szeretnénk venni. A legolcsóbbat a lédig szaloncukorból 2499 forintért találtuk – az Auchanban és a Tescóban is ennyiért árulták. Sőt, a Tescóban még ennél is kaphatunk olcsóbbat, ha használjuk a hűségprogram-tagságunkat: Clubcarddal ugyanis 1999 forint a kilója. Az Interspar 2799-ért adta a kimért édességet.

Kedvelt téli csemege a sült gesztenye is – az utcai árusok (pláne a karácsonyi vásárok közelében) elég borsos áron kínálják, így bár kissé macerás, de otthon is érdemes elkészíteni. Alapanyagot ehhez kilónként közel 4000 forintért találtunk: a Tescóban 3990-ért görög, az Intersparban 3999 forintért olasz gesztenye volt a kínálatban. Az Auchanban ottjártunkkor épp nem volt gesztenye – a mérleg szerint ha lett volna, 3999 forintért vehettük volna meg kilónként.

Végül megnéztük, mennyibe kerül most a friss árrésstopos paradicsom. Ebből az Auchan 713 forintos török másodosztályúja volt a legolcsóbb, az Interspar kilónként 744-ért magyar paradicsomot árult, a Tesco pedig 782 forintért szintén a magyar árut adta a legolcsóbban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG