2p

A jövő héten jelenik meg az államháztartás november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztató, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig ismerteti a novemberi infláció alakulását, az ipar és az építőipar teljesítményét is.

Hétfőn hozza nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás november végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatóját. Az október végi helyzetről kiadott részletes tájékoztató szerint az államháztartás központi alrendszere 3667,7 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ez az egész éves várható pénzforgalmi hiány 72,6 százaléka, ami azt jelenti, hogy az időarányosnál (83,3 százalék) kedvezőbb az éves hiány eddigi teljesülése.

A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 3616,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 84,0 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 135,5 milliárd forintos hiányt mutattak október végén.

Kedden közli a KSH a fogyasztói árak novemberi alakulását. Októberben a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Szeptemberhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak.

A statisztikai hivatal pénteken számol be az építőipar októberi teljesítményéről. Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 17,6, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 15,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbi, alacsony bázisnál. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 17,1 százalékkal bővült.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 16,4 százalékkal meghaladta a 2025. augusztusit. Idén az év első kilenc hónapjában éves összevetésben az építőipari termelés volumene 1,7 százalékkal bővült.

A KSH szintén pénteken teszi közzé az ipar októberi eredményeit második becslése alapján. A múlt pénteken közölt első becslés szerint októberben az ipari termelés volumene 2,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól a kiigazítatlan és a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján egyaránt. Szeptemberhez képest 0,5 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján. Az ipari termelés az év első tíz hónapjában 3,3 százalékkal kisebb volt, mint 2024 azonos időszakában.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG