2p
Havi összehasonlításban nem változott a foglalkoztatási helyzet az Európai Unióban júliusban.

Szezonálisan kiigazítva 10,2 százalék volt a munkanélküliség, ugyanúgy, mint júniusban, ugyanakkor a ráta mérséklődött a tavaly júliusi 10,9 százalékhoz képest - közölte pénteken az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. A legnagyobb javulás Magyarországon volt a jelentés szerint.

Az eurózóna 18 államában júliusban a júniusi szinten, 11,5 százalékon maradt a munkanélküliség. Tavaly júliusban az eurózónában 11,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta. Az Eurostat becslése szerint júliusban 24,8 millió volt az állástalanok száma az EU-ban, ezen belül 18,4 millió az euróövezetben.

Magyarországon a legnagyobb a változás

A legalacsonyabb, 4,9 százalék Németországban és Ausztriában volt a munkanélküliség. A legmagasabb rátát Görögországban mérték, ahol a legutolsó rendelkezésre álló, májusi adat szerint 27,2 százalék a mutató. 

Éves összevetésben 22 tagállamban csökkent, három országban pedig nőtt a munkanélküliség. A legnagyobb javulás Magyarországon következett be, igaz, az Eurostat jelentésében Magyarország mellett még csak a júniusi adat szerepelt, amely szerint egy év alatt 10,4 százalékról 8,1 százalékra esett a munkanélküliségi ráta. A lista második helyén Portugália állt, ahol az éves ráta 16,3 százalékról 14 százalékra csökkent.

Finnországban sokat romlott a helyzet


A legnagyobb mértékben Finnországban és Olaszországban romlott a helyzet, ahol 8,1 százalékról 8,7 százalékra, illetve 12,1 százalékról 12,6 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta.

Némi javulás mutatkozik a fiatalkorúak foglalkoztatásában. Az EU egészében a 15-24 év közötti korosztályban a tavaly júliusi 23,6 százalékról 21,7 százalékra, az eurózónában pedig 24 százalékról 23,2 százalékra csökkent a munkanélküliek aránya. A legsúlyosabb a probléma Spanyolországban és Görögországban. Spanyolországban júliusi adatok szerint a fiatalok 53,8 százaléka, Görögországban - májusi számítások alapján - 53,1 százaléka volt állástalan.

Magyarországon a KSH legfrissebb adatai szerint idén a második negyedévi 8 százalékról 7,9 százalékra csökkent a munkanélküliség az április-július közötti három hónap átlagában. A 25-54 évesek munkanélküliségi rátája 2,0 százalékponttal, 7,0 százalékra hanyatlott, de az 55-64 éveseké is 1,5 százalékponttal, 6,3 százalékra mérséklődött.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG