A sziléziai Katowicében a bányászok képviselőivel Wojciech Kowalczyk, a lengyel bányászat átszervezésében illetékes kormánymegbízott tárgyalt. A bányászok alig három órányi megbeszélés után megállapították, Kowalczyk az átszervezéskor eleve a bányák bezárását feltételezi, ami számukra elfogadhatatlan. Ugyancsak kifogásolták, hogy a kormányküldöttség tagjai trágár szavakkal illették őket. Szombaton a bányászok rövid tárgyalás után azért álltak fel a tárgyalóasztaltól, mert úgy értékelték, Kowalczyk nem bír megfelelő meghatalmazással a kormánytól.
A legnagyobb lengyel bányacég, a Széntársaság Kft. (KW) négy tárnájában sztrájkoló bányászok száma csütörtök óta mintegy 2 ezerre nőtt, a felszínen további ezer alkalmazott sztrájkol. Péntek óta a bányavárosokban több utcai, szolidaritást kifejező tüntetés volt. A tiltakozók bejelentették, hétfőtől az érintett térségben általános sztrájkot kezdenek.
Reform nélkül jön a csőd
A bányászat reformját célzó programot szerdán fogadta el a lengyel kormány, a parlament még nem szavazott róla. A tervek szerint az átszervezés keretében a Széntársaság Kft. 16 bányájából négyet bezárnak, az ott dolgozó bányászok közül 6 ezret más üzemekbe helyeznek át, 5 ezret pedig elbocsátanak. Az átszervezésre a lengyel kormány 2,3 millió zlotyt (mintegy 160 millió forintot) szán. A reform során a KW-t szervezetileg az energiaiparba integrálják. Hivatalos közlés szerint a havi 200 millió zloty (14,8 milliárd forint) veszteséget hozó KW átszervezés nélkül egy hónapon belül csődbe jut.
A lengyel ellenzék annak a véleménynek adott hangot, hogy a szerdán ismertetett reformprogram inkább a bányászat megszűnését, mintsem hatékony átszervezését eredményezheti. Négy sziléziai település - Gliwice, Zabrze, Ruda Slaska és Bytom - polgármesterei közös nyilatkozatot adtak ki. Ebben leszögezték, bár a KW átszervezését nélkülözhetetlennek tartják, nem értenek egyet a kormány jelenlegi reformtervével.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Politikai földindulás Németországban: toronymagasan nyert az AfD
3 órája
-
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
8 órája
-
Egész Európa csak a Premier League hátát nézheti
8 órája
-
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
9 órája
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
10 órája
-
Akkora a baj a Volkswagen-csoportnál, hogy a vezetőségnek is eszébe jutott a győri Audi bezárása
12 órája
-
Trump új ötlete káoszt okozhat a NASA és a hadsereg között
14 órája
- Tízezrek futnak ma a magyar főváros utcáin
- A győri Audi bezárásáról ír a német sajtó, a leányvállalat nem készül erre
- Közép-Spanyolországgá válik hazánk, semmi jóval nem kecsegtetnek az éghajlatkutatók
- Ipsos-felmérés: ezek aggasztják leginkább a magyarokat
- A magyar férfiak közel kétharmada elhízott vagy túlsúlyos
- 100-ból 44 német az AfD-re szavazott Kelet-Németországban
- Mikortól számít átvágásnak a horribilis ár?
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
- Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont 2026. szeptember 3. 11:32
- Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja 2026. szeptember 4. 13:17
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót 2026. augusztus 13. 19:07
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Sosem látott mélységbe zuhant Trump népszerűségi mutatója
Még a republikánusok körében is visszaesett.
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Tízből négy nevező külföldről érkezett.
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
-
Rekordlétszámú mezőny és kiemelkedő nemzetközi részvétel a vasárnapi budapesti futóversenyen
15:12
-
MTÜ: átalakítás, piacnyitás
07:18
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
-
Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
2026. szeptember 6. 06:01
-
Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
2026. szeptember 6. 11:05
-
Nagyot ugrott a részvételi arány a kulcsfontosságú németországi választáson
2026. szeptember 6. 14:47
-
Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
2026. szeptember 6. 10:33
-
Nem csak Zelenszkijjel, más európai országok képviselőivel is tárgyal az USA Kijevben
2026. szeptember 6. 16:12





