1p
Az E.On német energetikai óriáscég megszüntet 11 ezer állást, ebből 6 ezret Németországban, 5 ezret pedig külföldön. Német sajtójelentések szerint a Magyarországon is érdekelt vállalat hónapokig tartó vita után állapodott meg a németországi szakszervezetekkel a létszámleépítésről. A lépéstől jelentős megtakarítást várnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon hány embert küld el a cég.

Az egyezség értelmében elbocsátás helyett mindenekelőtt korengedményes nyugdíjazással csökkentik a létszámot. Azok számára pedig, akik nem tudnak nyugállományba vonulni, létrehoznak egyebek között egy olyan társaságot, amely korlátozott idejű munkaviszonyt kínál, és továbbképzésekkel, valamint munkaközvetítői és egyéb szolgáltatásokkal segíti a lehetőséggel élő dolgozókat az elhelyezkedésben.

A 2015-ig tartó leépítés során a jelenleg 85 ezer főt foglalkoztató vállalat alkalmazotti létszáma 11 ezerrel csökken. A cégvezetés számításai szerint a létszámcsökkentéssel a költségek éves szinten 1,5 milliárd euróval 9,5 milliárdra csökkennek. Arról nem szólnak a sajtóhírek, hogy a Németországon kívül megszüntetni tervezett 5 ezer munkahellyel kapcsolatban milyen elképzelések formálódnak.

A vállalatot elsősorban azért kell átalakítani, mert Németországban a kormány egy tavalyi döntése értelmében 2022-ig leállítják mind a 17 atomerőművet, e létesítmények többségében pedig az E.On meghatározó tulajdonos és az üzemeltető. A német cég Magyarországon energiatermeléssel, áram- és gázszolgáltatással, valamint földgáz-kereskedelemmel foglalkozik.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG