3p
Az ING elemzője szerint foglalkoztatási szempontból kedvező, hogy a reál szintű minimálbér emelés mértékét meghaladja a 2014-re várt gazdasági növekedés, míg az Erste szakértője szerint ennek csak mérsékelt hatása lesz a foglalkoztatásra, a járulékbevételek azonban emelkedhetnek.

Jövőre 3,6 százalékkal 101 500 forintra nő a minimálbér és 3,5 százalékkal 118 000 forintra a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) hétfőn született megállapodás alapján. A felek 2014-re 3,5 százalékos béremelési ajánlást fogadtak el.

Kedvező megállapodás

Balatoni András

Balatoni András, az ING makroelemzője szerint mind foglalkoztatási, mind a vállalatok profitabilitása szempontjából kedvező megállapodás született. A szakértő kifejtette, hogy mivel a várt, 2 százalék körüli, vagy valamivel a feletti gazdasági növekedés meghaladja a reálbér-emelkedést (ami az elemzők által várt 2,1 százalékos infláció mellett 1,4-1,5 százalék lehet a minimálbéren, garantált bérminimumon foglalkoztatottak esetében), javulhat a vállalatok profitabilitása jövőre. 

Az elemző szerint ennek köszönhetően a vállalati beruházások is bővülhetnek, ami pedig a foglalkoztatást javítja. Balatoni András úgy vélekedett, hogy nemzetgazdasági szinten 3,5-3,6 százaléknál jobban nőhetnek a bérek. Mivel a legfrissebb adatok szerint a belső fogyasztásban is fordulat látszik, a nemzetgazdasági ágazatok "széles bázisa" meg tudja, vagy tudná lépni a 3,5 százalékos béremelést a nem minimálbéren vagy garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál is - mondta a szakértő. 

Nem vezet elbocsátásokhoz

Gabler Gergely

Gabler Gergely, az Erste vezető makroelemzője hangsúlyozta, hogy a 3,6 százalékos minimálbér-emelés jóval magasabb a kormány által várt inflációnál, vagyis egyértelmű reálbér-emelkedést jelent. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a kormány által várt 2,4 százalékkal szemben az Erste 2 százalékos inflációt vár 2014-ben, sőt itt lefelé mutató kockázatok vannak. 

Úgy véli, hogy az emelés nem okoz kiesést a foglalkoztatásban, vagyis nem vezet elbocsátásokhoz. Gabler Gergely kifejtette: a feketefoglalkoztatás erősen jelen van a gazdaságban, így feltételezhető, hogy a minimálbérre bejelentetteknek csak egy része keres valóban minimálbért, azoknál a cégeknél pedig, ahol nem tudják kitermelni a minimálbért sem, egyébként is feketén foglalkoztatják az alkalmazottakat.

A szakértő véleménye szerint a foglalkoztatásra mérsékelt hatása lesz az emelésnek, ugyanakkor kedvező, hogy az államkasszába több járulékbevétel folyhat be a megemelt minimálbér után.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG