1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hoffmann Rózsa az új felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban elmondta, hogy az államilag támogatott hallgatói helyek számának a csökkentését azért kellett felkészülési idő nélkül meglépni, mert több százmilliárd forint adósság halmozódott fel a felsőoktatásban. Hozzátette, hogy még így is 70 ezer fiatalnak fizeti az állam részben, vagy egészben a felsőfokú képzését.

Dr. Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a Gazdasági Rádiónak elmondta, hogy április közepén, amikor már tudni lehet a szakok arányát és a jelentkezők korát, akkor lehet megmondani, mi okozta, hogy idén 30 ezerrel kevesebben jelentkeztek továbbtanulásra. Hozzátette, hogy mindenesetre még mindig többen jelentkeztek, mint amennyit fel tudnak venni az egyetemek, vagyis a felsőoktatás befogadóképessége nemzetközi összehasonlításban is jó.

Az oktatásért felelős államtitkár kiemelte, hogy a gazdasági válság miatt kellett nagyon gyors változásokat elérni a felsőoktatásban is, amely – főként a ppp-programok miatt – ugyancsak nagyon eladósodott ágazat, több 100 milliárd forint hiányzik a rendszerből. Most szűkült ugyan az állami ösztöndíjjal támogatottak köre, de még így is 70 ezer fiatalnak fizeti az állam a felsőfokú képzését részben vagy egészben. Akik pedig kimaradnak az állami keretből, annak egy nagyvonalú diákhitel-programot indított el a kormány.

Fotó: Pelsőczy Csaba / kormány.hu

Hoffmann Rózsa többek között azt is elmondta, hogy a legtöbb országban diákhitel-szerű konstrukcióval finanszírozzák az oktatást, vagyis érdekeltté teszik a hallgatókat abban, hogy minél előbb és minél jobb eredménnyel fejezzék be tanulmányaikat.

Az államtitkár mindezekhez hozzáfűzte, hogy a felsőoktatás finanszírozása és működőképessége az összeomlás szélén állt, a látványos fejlesztésekkel végletesen eladósította az intézményeket az előző kormány.

Az államtitkár megerősítette, hogy az unió valóban vizsgálódik azokkal a szerződésekkel kapcsolatban, amelyeket a hallgatókkal kötnének azért, hogy Magyarországon maradjanak. Az Andor László vezette bizottság hatáskörébe utalták az ügyet, mivel oktatásügyi szakmai kérdésekbe nem szólhat bele az unió, ezért nem is az oktatáspolitikai biztos foglalkozik a kérdéssel, a munkaerő szabad áramlása ugyan uniós alapjog, viszont minden országnak megvan a joga ahhoz, hogy biztosítsa a szakemberellátást.

Hoffmann Rózsa hozzátette, hogy egy orvos képzésére durván 15 millió forintot költ az állam az adófizetők pénzéből. Ezzel szemben várja el az állam, hogy a diákok adjanak vissza valamennyit az országnak azzal, hogy 20 éven belül tíz évet Magyarországon dolgoznak. A változásokkal kapcsolatban az államtitkár elmondta: azoknak, akik most csak saját költségre tudnak bejutni az egyetemi jogász, illetve közgazdász-képzésre, utóbb az állam utófinanszírozással visszafizeti a hitelt, ha állami szolgálatba kerülnek.

A hároméves kortól kötelező óvodáztatást 2014. szeptembertől vezetik be, amellyel kapcsolatban Hoffmann Rózsa felhívta a figyelmet, hogy a cél a leszakadás megakadályozása. Az államtitkár a tankötelezettség 16 évre történő leszállításával kapcsolatban kiemelte, hogy alig több mint 10 évvel ezelőtt még Magyarországon is 16 év volt a tankötelezettség, azóta csak nőtt az iskolaelhagyók és a funkcionális analfabéták aránya.

A köznevelési törvény az egész napos iskola koncepciójával azt jelenti, hogy nem pedagógus-elbocsátásokról lehet szó, hanem éppen ellenkezőleg, pedagógusokra lesz szükség. Az iskoláknak fokozatosan kell átállniuk arra, hogy 16-17 óráig színes programokat nyújtsanak a diákoknak, az egész napos iskola pedig az iskolai foglalkozásokat húzza szét időben - mondta el az államtitkár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG