Az Országgyűlés még tavaly decemberben fogadta el a most életbe lépő új kódexet, az Mt.-vel kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomagot pedig júniusban hagyta jóvá a Ház, megkönnyítendő az új munkajogi szabályozásra való áttérést.
Az apukák örvendjenek - hogyan leszünk szabadok?
Az új Mt.-ben az alapszabadság húsz nap marad, a munkavállalók ezen felül több jogcímen pótszabadságra jogosultak: életkoruk alapján fokozatosan növekvő számú, de legfeljebb tíz nap pótszabadság jár, fennmarad a gyermekek után járó pótszabadság, de új elem, hogy igénybevételére mindkét szülő jogosult lesz. Az apának a gyermeke születését követő második hónap végéig öt munkanap pótszabadság jár. Az életkor szerinti pótszabadságtól kollektív szerződésben csak a munkavállaló javára lehet eltérni az Mt.-től.
A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk. A szabadságot - eltérő megállapodás hiányában - úgy kell kiadni, hogy tartama tizennégy napot összefüggően elérjen. Kollektív szerződés rendelkezhet arról, hogy a szabadság negyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki a munkáltató.
Az új törvénykönyv gyakorlatilag munkajogi szempontból intézményesíti a hálapénzt azzal, hogy a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást nem fogadhat el.
Újdonság, hogy a munkaszerződésben már nem lesz kötelező megjelölni a munkavégzés helyét, így a szerződésben csak a munkavállaló alapbérét és munkakörét kell rögzíteni.
A munkavállaló a jövőben nem folytathat olyan magatartást, amely a munkáltató helytelen megítéléséhez vezet, és ebben a körben a véleménynyilvánítási szabadság is korlátozható.
A felmondás
A vasárnap életbe lépő új szabályozás szerint a munkaviszony közös megegyezéssel, felmondással vagy azonnali hatályú felmondással szüntethető meg, utóbbi a rendkívüli felmondás jogintézményét váltja fel. A megszüntetés okának az indokolásból világosan ki kell tűnnie. Azonnali hatályú felmondással a munkavállaló és a munkáltató egyaránt élhet. Nem kell indokolni az azonnali hatályú felmondást a próbaidő alatt, valamint ha a munkáltató határozott idejű munkaviszonyt szüntet meg így.
A törvény nem határoz meg konkrét felmondási okokat, hanem összefoglalva jelöli meg a felmondás lehetséges okait. Eszerint az csak a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével, illetve a munkáltató működésével összefüggő lehet.
A munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkáltató köteles megtéríteni az általa okozott kárt, de a kártérítés nem haladhatja meg a munkavállaló tizenkét havi távolléti díjának összegét.
A védett korra vonatkozó szabályozás úgy változik, hogy miközben a védelmi időszak továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt év, a munkáltató a munkavállaló határozatlan időtartamú munkaviszonyát felmondással csak akkor szüntetheti meg, ha az lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
A munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt várandósság, szülési szabadság, továbbá gyermekgondozás céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság ideje alatt. A védelem az anyát akkor is megilleti a gyermek hároméves koráig, ha nem vesz igénybe fizetés nélküli szabadságot.
Vasárnap megpihenhet-e?
Vasárnapra rendes munkaidőbe egyebek mellett a rendeltetése folytán e napon is működő munkáltatónál, az idényjellegű, a megszakítás nélküli, valamint a több műszakos tevékenység keretében, illetve a készenléti jellegű munkakörben vagy külföldön foglalkoztatott munkavállalónak osztható be.
Rögzíti a törvény azt is, hogy munkaszüneti nap január 1., március 15., húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26.
A mostani szabályozáshoz képest - a jelenlegi 200-ról 250 órára - nő a rendkívüli munkaidő éves korlátja, kollektív szerződésben a jelenlegihez hasonlóan legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni.
A próbaidő munkaszerződés alapján legfeljebb három hónap lehet, ennél rövidebb próbaidő kikötése esetén a felek azt - legfeljebb egy alkalommal - meghosszabbíthatják. Kollektív szerződésben maximum hat hónapos próbaidő köthető ki.
Ami teljesen új
Teljesen új elem a törvénykönyvben az úgynevezett munkavállalói biztosíték. E szerint a felek megállapodása alapján annak a munkavállalónak, aki "munkaköre ellátása során más munkavállalótól vagy harmadik személytől pénzt, más értéket vesz át, vagy részükre ilyen kifizetést, átadást teljesít", a munkáltató számára biztosítékot kell fizetnie, amely nem lehet több egyhavi alapbérénél.
Az 1992-es törvénykönyvhöz hasonlóan az új kódexben is szerepel a munkaerő-kölcsönzés szabályozása. Rögzítik például, hogy kikölcsönzés időtartama nem haladhatja meg az öt évet.
Az új Munka törvénykönyve bevezet több, rugalmas munkaviszonytípust, így a behívás alapján történő munkavégzést, a munkakörmegosztást, valamint a többmunkáltatós munkaviszonyt.
Az új Munka törvénykönyvében szerepel az is, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum (szakmunkás-minimálbér) összegét és hatályát - a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban (NGTT) folytatott konzultációt követően - a kormány állapítja meg. Újdonság az is, hogy a kabinet a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg. Bár a differenciálás lehetősége korábban nem szerepelt az Mt.-ben, de az ágazati párbeszéd bizottságok megállapodásai alapján korábban is lehetőség volt arra, hogy a törvényben meghatározottnál alacsonyabb garantált bérminimumot állapítsanak meg.
A júliusban életbe lépő új szabályozás szerint a kötelező legkisebb munkabér összegének és hatályának megállapításánál figyelembe kell venni a munkakör ellátásához szükséges követelményeket, a munkaerőpiac jellemzőit, a nemzetgazdaság helyzetét, az egyes ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait. A kötelező legkisebb munkabér összegét naptári évente felül kell vizsgálni - áll a törvényben.
Felhatalmazást kap a kormány arra is, hogy a bruttó 300 ezer forint alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés elvárt mértékét rendeletben határozza meg.
Mi az a távolléti díj?
Az új kódexben megszűnik az átlagkereset fogalma, ami helyett a távolléti díjat alkalmazzák; ebbe azonban nem minden bérelem tartozik bele.
A jogszabály rendelkezik a bérpótlékról, rögzítve, hogy az a munkavállalót a rendes munkaidőre járó munkabérén felül illeti meg. Mostantól csak a többműszakos munkarendben, illetve a készenléti munkarendben foglalkoztatottaknak jár a vasárnapi pótlék (változatlanul az alapbér fele), míg a munkaszüneti napon rendes munkaidőben történő munkavégzésre kötelezett munkavállaló százszázalékos bérpótlékot kap.
Jelentős változás a délutáni, illetve éjszakai műszakpótlék átalakulása: műszakpótlék (30 százalékos) júliustól az este 18 és reggel 6 óra között végzett munkáért jár. 15 százalékos éjszakai pótlékot kap az a - műszakpótlékra nem jogosult - munkavállaló, aki ugyancsak este 6 és reggel 6 között dolgozik.
A munkavállalónak 50 százalék bérpótlék vagy szabadidő jár - a felek megállapodása alapján - a munkaidő beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidőben vagy a munkaidőkereten, illetve az elszámolási időszakon felül végzett munka esetén. Az így adott szabadidő nem lehet kevesebb az elrendelt rendkívüli munkaidő vagy a végzett munka tartamánál, és az alapbér arányos része járna utána.
Az új törvény szerint a felek a munkaszerződésben bérpótlék helyett vagy készenlét, illetve ügyelet esetén a munkavégzés díjazását és a bérpótlékot magában foglaló havi átalányt állapíthatnak meg. A törvény így lehetővé teszi az átalány munkaszerződésben való meghatározását minden bérpótlék vonatkozásában.
A kártérítés felelőssége
A törvény rendelkezik a munkavállaló kártérítési felelősségéről is. Eszerint a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítés mértéke nem haladhatja meg a munkavállaló négy havi távolléti díjának összegét. Eddig legfeljebb másfél havi átlagkereset, kollektív szerződésben maximum hat havi átlagkereset volt a kártérítés lehetséges mértéke. Szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozás esetén a teljes kárt meg kell téríteni.
A kollektív szerződés
A munkaügyi kapcsolatoknál az új Munka törvénykönyve szabályozza az üzemi megállapodásnak azt a típusát, amely alkalmas arra, hogy a kollektív szerződést meghatározott feltételek fennállása esetén és megfelelő tartalmi korlátozással részben pótolja. Az ilyen üzemi megállapodás megkötésének feltétele, hogy a munkáltató ne tartozzon általa kötött kollektív szerződés hatálya alá, illetve a munkáltatónál ne működjön képviselettel rendelkező szakszervezet.
Kollektív szerződés kötésére az a szakszervezet jogosult, amely tagjainak száma eléri a kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók létszámának tíz százalékát. A szakszervezetek együttesen köthetnek kollektív szerződést, és ennek megfelelően egy munkáltatónál csak egy kollektív szerződés köthető.
A kollektív szerződés kötési képesség így nem az üzemi tanácsi választásokon elért eredménytől, hanem az adott munkaadónál dolgozók tagságának számától függ.
Az új törvénykönyv tartalmazza, hogy a szakszervezeti tisztségviselő munkaviszonyának munkáltató általi felmondásához a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges. A szakszervezeti tisztségviselők száma azoknál a munkáltatóknál, ahol a munkavállalók előző évre számított átlagos létszáma kevesebb mint ötszáz, egy lehet; ha a dolgozók száma ötszáz és ezer közötti, kettő, ha ezer és kétezer közötti, három szakszervezeti vezető részesülhet védelemben, míg négyezer munkavállalóig négy, afelett pedig öt.
A munkavállalót szakszervezeti érdekképviseleti feladatainak ellátása érdekében munkaidő-kedvezmény illeti meg. Korábban a kedvezmény mértéke minden 3 tag után 2 óra volt, vagyis tagonként 40 perc; ez most 30 percre csökken.
Hatályba lép vasárnap az új Munka törvénykönyve (Mt.), amely 1992-es elődjét váltja fel, és - a jogalkotói szándék szerint - rugalmasabbá teheti a magyar munkaerőpiacot.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
13 perce
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
körülbelül 1 órája
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
2 órája
-
Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
3 órája
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
5 órája
-
A volatilitástól a rugalmasságig: a szállodák prioritásainak újragondolása
18 órája
-
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
18 órája
Mfor.hu Top24
- Százezreket kellett kitelepíteni a spanyol és francia erdőtüzek miatt
- Magyar Péternek megerősített védelem kell olvasóink szerint – A hét ábrája
- Csúnyán lehúzza az USA a vb-győztes spanyolokat
- Megvan, kit jelöl új alkotmánybírónak a Tisza
- Munkában a tiszás gőzhenger, meddig juthatnak a százas listán? Ez Viszont Privát
- Egy 21 éves férfi a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
- Kapitány István: folytatjuk az állami cégek átvilágítását
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
13 perce
Nemzetközi
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
2 órája
Nemzetközi
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
18 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
A vidék hírei
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
2026. július 25. 11:17
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
2026. július 25. 11:31
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
2026. július 25. 14:31
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
2026. július 25. 13:46
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




