4p
Az országos (bevallott) átlagjövedelem 171 ezer forint, ehhez képest Budapesten 229 ezret visz haza az átlagos adófizető, míg Szabolcsban csak 132 ezret - a különbség majdnem 100 ezer forint bruttóban. Az adózók harmada legfeljebb minimálbért visz haza.

Tavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.

Az egyes megyékben kimutatott havi átlagos összevont jövedelem összege és változása. Forrás: NAV

Nógrádban csökkent egyedül az egy főre jutó havi kereset, 0,2 százalékkal, míg Tolnában nőtt leginkább, 7,1 százalékkal.

Az ország közepén fizetik ki az összes bér harmadát

Budapesten és Pest megyében keletkezett az összes összevont jövedelem 35,1 százaléka, 3076,3 milliárd forint. A többi megye részesedése az összevont adóalapból továbbra is mindenhol 6 százalék alatti, a sereghajtó Nógrádé 1,6 százalék.

Ennek megfelelően a budapesti és a Pest megyei magánszemélyekre jutott a legnagyobb személyi jövedelemadó kötelezettség, az összes adó 36,5 százaléka (tavaly még 37,7 százalék volt), 481,1 milliárd forint. Pest megye után továbbra is Borsod részesedése a legnagyobb, 5,3 százalék, é ugyancsak Nógrádé az utolsó hely, 1,5 százalékkal.

Az adózók harmada legfeljebb minimálbért visz haza

Az összes bevalló 34,6 százaléka realizált a minimálbér éves összegének megfelelő vagy annál alacsonyabb összegű összevont jövedelmet, ők az összes jövedelem 9,6 százalékát és a fizetendő adó 8,8 százalékát produkálták. E kör részaránya a fizetendő adókötelezettségből 0,6 százalékponttal növekedett tavalyhoz képest.

Ez nem a ténylegesen minimálbéren foglalkoztatottak számát jelenti, mert vannak olyanok is, akik a munkaviszonyból származó jövedelmen kívüli egyéb jövedelmet is szereztek, illetve nem egész évben volt munkaviszonyuk.

A legtöbben még mindig nem keresnek többet a minimálbérnél - papíron

A kapott munkabér alapján 1,345 millió ember szerzett a minimálbérrel megegyező vagy alacsonyabb, munkaviszonyból származó bérjövedelmet.


A minimálbér és 2 millió forint közötti éves jövedelmet 1 226 100 ember, az adózók 27,3 százaléka számolt el, arányuk 2,7 százalékponttal alacsonyabb az előző évinél, és a jövedelemből való részesedésük is 23,9-ról 21,5 százalékra csökkent, a minimálbér növekedésével párhuzamosan ugyanis szűkül a jövedelemkategória.

A 2 millió és 3 millió forint közötti éves jövedelmet bevallók részaránya 15,9 százalék - számuk 713 400 -, részesedésük az összes adókötelezettségből 19,3 százalék volt (2012-ben 696 800 adózó tartozott ide, az adóhoz való hozzájárulásuk 18,3 százalék volt).

Jelentős mértékben 10,4 százalékkal - 53,6 ezerrel - nőtt azon adózók köre, akik 3 és 6 millió forint közötti összevont jövedelmet értek el. Az e körbe tartozó 571 900 személy az összes bevalló 12,7 százalékát (az előző évben 11,6) százalékát teszi ki, az összes adóból pedig 26,5 százalékkal részesednek, ami a bruttósítás eltörlésének következtében csak kisebb mértékű bővülést mutat a bázis időszaki 25,9 százalékhoz viszonyítva.

A 6 millió forint feletti éves összevont jövedelemmel rendelkező csoportba tartozók száma 17 100-zal emelkedve 187 600, ez a mindössze az adózók 4,2 százalékát kitevő kör adta viszont az összes jövedelem 22,8 százalékát. A jövedelemkategóriába tartozók számának bővülése ellenére az összes adókötelezettségen belüli részarányuk – esetükben is az adóalap kiegészítés eltörlésének betudható módon – az előző évi 26,1-ről 24,5 százalékra csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG