TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Nem a filmsorozat kezdődik újra, hanem az első nyugdíjas-szövetkezetek indulnak el.

A Magyar Idők szerint az országos lefedettségű Szomszédok esetében a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A Világgazdaság szerint egy miskolci szövetkezet is benyújtotta már a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra, azon keresztül augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok.

Fiák István, a diákszövetkezeteket tömörítő Diákész elnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy jelenleg folyamatban van a Szomszédok elnevezésű szövetkezet cégbejegyzése, a jogi procedúra várhatóan a jövő héten lezárul. zEután az ország több régiójában - Közép-Magyarországon, a Dél-Dunántúlon, az Észak-Dunántúlon és az Alföldön - már meg is kezdi működését a szervezet. 

A megrendelők a jelenlegi iskolaszövetkezetekkel szerződő cégek lesznek, így az idősek - amennyiben szeretnének - várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A megbízók részéről óriási az érdeklődés, egyfelől azért, mert a diák munkások többsége csak szeptemberig vállal munkát, másfelől pedig azért, mert minden ágazatban hatalmas az igény a tapasztalt munkaerő iránt. Fiák István hozzátette: a nyugdíjasok szaktudásuk, tapasztalatuk révén sok munkakörben akár a fiatalok betanítását is vállalhatják, ráadásul több foglalkoztató jelezte, hogy a rugalmasabb foglalkoztatási forma segítségével szívesen visszavenné korábbi alkalmazottját.

Neten keresztül is lehet munkát nézni

A Világgazdaság írása szerint a miskolci Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet tagjai is akár már augusztustól dolgozhatnak. Egy miskolci irodában és egy internetes felületen is válogathatnak majd a munkalehetőségek közül. Kiss Gábor, a szervezet elnökségi tagja a lapnak elmondta, hogy a szövetkezethez bárki csatlakozhat, de mivel a jogszabály előírja, hogy csak vagyoni hozzájárulással lehet valaki tagja a nyugdíjas-szövetkezetnek, egy jelképes, 100 forintos összeget kérnek hozzájárulásként a csatlakozóktól.

Kiss Gábor szerint a nyugdíjasok főleg heti 20 óra munkavégzésre vállalkoznak majd. Ezt támasztja alá a Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő nemrég megjelent kutatása, amely szerint a nyugdíj mellett jelenleg is aktívan dolgozó 18 százalékon felül további 59 százalék szeretne a nyugdíj mellett dolgozni, de csak 6 százalék teljes munkaidőben - írja a Világgazdaság.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

A Privátbankár HITELES, MEGBÍZHATÓ és EGYEDI információkat kínál, most, a válság alatt és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes, világos és érthető elemzéseket, amelyek segítenek a gazdasági, befektetési döntések meghozatalában.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon után, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Lemondott EP-képviselői tisztségéről Szájer József
MTI | 2020. november 29. 12:12
Azt közölte, hogy a döntésének nincs köze a mostani uniós, jogállamisági csörtéhez.
Karrier Orbán Viktor kinevezte az országos kórház-főigazgatót
Privátbankár.hu | 2020. november 19. 08:07
Több mint öt éven át volt a Pécsi Tudományegyetem kancellárja az új országos kórház-főigazgató.
Karrier Újabb poszton követi apját a fideszes Koncz Zsófia
Privátbankár.hu | 2020. november 3. 07:30
A jövőben a fenntartható fejlődéssel is foglalkoznia kell.
Karrier Megszólalt egy szakszervezet: digitális oktatást szeretnének
Privátbankár.hu / MTI | 2020. október 30. 17:22
A koronavírus-járványra tekintettel különleges (digitális) oktatási rendszer bevezetését kéri a közoktatásban a kormánytól a Liga Szakszervezetek elnöksége.
Karrier Megvan, ki lesz az új magyar kémfőnök
Privátbankár.hu | 2020. október 28. 07:57
Czukor József október 31-én távozik az Információs Hivatal éléről.
Karrier Hogyan omoljunk össze konstruktívan?
Privátbankár.hu | 2020. október 18. 18:45
A pandémia alatt sokkal nagyobb szakítópróbának van kitéve az idegrendszerünk, mint amihez a normális körülmények között hozzászoktunk. Egyre többször akadunk ki, aminek nemcsak mi isszuk meg a levét a forró fejjel hozott döntéseink miatt, de akár szeretteink is, hiszen sokszor rajtuk csattan az ostor. Lehet azonban az összeomlást úgy is csinálni, hogy ne fájjon annyira, sőt, még épülni is tudjunk belőle.
Karrier A kijárási korlátozások jelentősen befolyásolták a lelki egészséget
Privátbankár.hu | 2020. október 16. 16:48
A koronavírus-járvány miatti bezártság erőteljesen hatott az emberek pszichés állapotára, többségüknél több tünet is jelentkezett, sokuknál ráadásul életükben először. Egy reprezentatív felmérés szerint azokban az államokban volt a legerősebb hatás, amelyekben a járványhelyzet a legsúlyosabb volt – derül ki 6 európai országban készített 6000 online interjú eredményéből, melyet idén szeptemberben végeztek, hogy az 1992 óta minden évben október 10-én ünnepelt Lelki Egészség Világnapja alkalmából az eredményeket meg tudják osztani a nagyközönséggel.
Karrier Megvan az EBRD új elnöke
MTI | 2020. október 8. 17:13
A részvényes országok és szervezetek képviselői francia elnököt választottak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank élére. Ő az első nő az EBRD élén. 
Karrier A Fidesz már keresi Áder János utódját
Privátbankár.hu | 2020. október 8. 08:29
2022-ben lejár Áder János jelenlegi köztársasági elnök mandátuma, több név már most előkerült.
Karrier Új vezére van a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt-nek
MTI | 2020. október 1. 19:06
A posztra Fedák Istvánt nevezték ki. 
hírlevél