1p
Nagyon felértékelődik az ösztöndíjak jelentősége a fizetős szakok bevezetésével. A diákoknak már jelentkezés előtt érdemes lesz az adott egyetem, főiskola által kínált ösztöndíjaknak utánanézni, és felvett hallgatóként is fontos lesz minél jobban tájékozódni a lehetőségekről. Emellett pedig a felsőoktatási intézményeknek minél jobban működő juttatási rendszert kell kialakítani, ha versenyképesek akarnak maradni.

Azzal, hogy a kormány döntése alapján bizonyos szakokon csak költségtérítéses formában lehet majd tanulni a jövőben, nagyon felértékelődik az ösztöndíjak jelentősége. Az intézményi juttatások segítségével azok a diákok is bekerülhetnek a fizetős szakokra, akik egyébként nem, vagy csak nagyon nehezen tudnák finanszírozni a képzést.

 

 

A BKF rektora szerint már régen el kellett volna kezdeni a felsőoktatás átalakítását, a hobbiszakokat ki kell venni az állami finanszírozásból, még ha fájdalmas is a folyamat - mondta Vass László a Privátbankárnak adott interjúban.
Részletek >>>

Azok az intézmények, amelyek igazodva a piaci versenyhez, nemzetközi színvonalú ösztöndíjrendszert kínálnak, a jövőben is gazdaságosan működtethetik az államilag már nem finanszírozott, de a hallgatók körében továbbra is népszerű szakokat – véli Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnökségi tagja.

Olyan juttatásokkal kell ellensúlyozni a tandíjat, amik ösztönzőek

A tandíj összege részben a képzés minőségét is sugallja, illetve nagymértékben hozzájárul a megfelelő színvonalú oktatás biztosításához, általában ezért gondolkodnak az intézmények a tandíjcsökkentés helyett ösztönző juttatásokban. A BKF rektora szerint egy ösztöndíjrendszer akkor igazságos és versenyképes, ha mindenkinek egyenlő esélye van valamilyen intézményi támogatást elnyerni, így nem elég a tanulmányi átlaghoz kötni, egyéb készségeket is érdemes figyelembe venni.

Januártól magasabb ösztöndíjat kapnak a doktoranduszok - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkársága. 2013. január 1-jével havi 100 ezer forintra növelték a juttatást az eddigi havi 93 ezer forintról.

Fontos, hogy a juttatás értékteremtésre ösztönözze a hallgatót, abból akár anyagilag, akár hosszú távon, egyéb módon profitálhasson. A felvételiző diákoknak érdemes alaposan utánajárniuk, hogy mely intézmény milyen ösztöndíj lehetőségekkel segíti hallgatóit. Különösen fontos ez a teljes egészében fizetőssé vált képzések tekintetében, hiszen így nem kell lemondani a költségtérítés miatt a választott szakról és más terület felé orientálódni – hangsúlyozza Vass László.  

A jelenlegi helyzetben kiemelt kérdés a bekerülő hallgatók támogatása, a BKF például előre meghatározott felvételi pontszám felett minden költségtérítéses képzésre felvett hallgatónak tandíjmentességet biztosít az első félévre.

Világszerte találhatunk példát jól működő ösztöndíjrendszerre

Külföldön is népszerű gyakorlat, hogy a tandíjak megfizetésében különböző ösztöndíjakkal, kedvezményekkel segítik a hallgatókat. Az Edinburgh-i Egyetemen akár teljes tandíjkedvezményben is részesülhetnek a hallgatók, a juttatás mértékét a háztartás jövedelme alapján számolják ki. Amennyiben a felvételi sikeres, a hallgató tanulmányainak teljes idejére jár a megállapított ösztöndíj.

A bécsi Webster Egyetem több különféle intézményi juttatást is kínál, ezek többnyire három egészes átlag felett járnak, a tandíj ötven százalékáig terjednek, kettő-négy évre adhatóak és megfelelő szintű angol nyelvtudáshoz kötöttek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG