2p
Angela Merkel német kancellárt választotta az év emberévé a Time magazin után a Financial Times is.

A napilap indoklása szerint a menekültválság közepette Merkel alig néhány hét leforgása alatt átalakult a világ és a németek szemében egyaránt. Nemrég egy palesztin diáklánynak, aki attól félt, hogy a német hatóságok visszaküldik a libanoni menekülttáborba, ahonnan érkezett, a kamerák előtt még azt mondta, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, nem sokkal később viszont menekültek százezreit fogadta a háború dúlta Szíriából.

Ha nem bukik bele, nagy elődök nyomába léphet

A FT szerint a menekültválság legkritikusabb pontján néhány hétben a Németországot az elmúlt tíz évben vezető, óvatos, lépésről lépésre haladó kancellárból merész meggyőződéseket valló politikus vált. Ezzel nagy kockázatot vállalt, és korántsem biztos, hogy ez beválik. Ha azonban igen, akkor Angela Merkel biztosította helyét Németország nagyformátumú kancellárjai között.

Azzal, hogy nyitva hagyta Európa kapuit több mint egymillió, zömmel muszlim menekült előtt, Merkel ugyanannyira tartós örökséget hagy majd maga után, mint egykori mentora, Helmut Kohl volt kancellár, akinek hivatali idejében egyesült ismét Németország és született meg az euró. A Financial Times ebből a meggondolásból választotta Angela Merkelt a 2015-ös év személyiségévé - áll az indoklásban.

Megosztóvá vált

Merkelt menekültpolitikájáért saját pártjából, a CDU-ból is éles bírálatok érik. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter például olyan óvatlan síelőhöz hasonlította, aki lavina elindítását kockáztatja. Arra a kérdésre, hogy az óvatosságáról ismert 61 éves Merkel miért hozott olyan döntést, amelynek következményei őt is felemészthetik, szövetségesei azt mondják, hogy keresztény elvei vezérelték ebben, valamint hite a migráció pozitív hatásaiban, és az az aggodalom, hogy a válság szétszaggathatja Európát.

Támogatói szemében ez erőteljes erkölcsi vezető szerep olyan időszakban, amikor a globális politika zömét rövid távra szóló számítások uralják. Bírálói ugyanakkor nyers, arrogáns, saját igazságáról szilárd meggyőződött embert látnak benne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG