A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak 3 millió 931 ezer fős létszáma 1,4 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért értéket. Közülük 3 millió 899 ezer fő volt 15–64 éves, ami 60 ezer fős növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az említett korcsoportot 58,3 százalékos foglalkoztatási arány jellemezte, ami 1,1 százalékponttal magasabb az előző év második negyedévi értéknél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Privátbankárral.
Minden korcsoportban nőtt a foglalkoztatási ráta
A vizsgált időszakban a 15–64 éves férfi népességből 2 millió 113 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk 2,1 százalékponttal, 64,4 százalékra nőtt. A 15–64 éves nők közül 1 millió 786 ezren foglalkoztatottak, esetükben a foglalkoztatási ráta értéke 0,2 százalékponttal, 52,4 százalékra emelkedett.
A 15–24 éves korosztályból 219 ezren voltak foglalkoztatottak, 19,2 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,4 százalékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél. A legjobb munkavállalási korú, 25–54 éves, és az idősebb, 55–64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, foglalkoztatási rátájuk pedig 0,9, illetve 1,2 százalékponttal javult.
A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája Nyugat-Dunántúl kivételével valamennyi régióban emelkedett. A munkaerő-piaci szempontból legkedvezőbb helyzetben lévő Közép-Magyarországon 62,8%, Nyugat-Dunántúl régióban 61,4% volt a foglalkoztatottak aránya. 2013. április–júniusban az egyik legkedvezőtlenebb helyzetben lévő régió – Dél-Dunántúl – foglalkoztatási rátája emelkedett a legjelentősebben (3,4 százalékponttal) az előző év azonos időszakához képest, de a térségre még így is alacsony mértékű (56%) foglalkoztatás jellemző. A foglalkoztatási ráta Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb, 51,2%.
Enyhén csökkent a munkanélküliség, de a nők körében nőtt
Idén második negyedévben a 15–74 éves munkanélküli férfiak száma 238 ezer fő volt, 29 ezer fővel kevesebb, mint a tavalyi év második negyedévben, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,4 százalékponttal, 10 százalékra csökkent. A munkanélküli nők száma 211 ezerre nőtt, munkanélküliségi rátájuk 10,5% volt, ami 0,2 százalékponttal magasabb az előző évinél.
A munkanélküliek 18 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15–24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27 százalékos munkanélküliségi rátája 0,9 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A 25–54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban (9,3%), és az 55–64 éveseké is csökkenést mutatott (7,9%).
A hét statisztikai régióból négyben (Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) 10% alatti a munkanélküliségi ráta. Az előző év azonos időszakához képest Nyugat-Dunántúlon, Észak-Alföldön és Dél-Alföldön emelkedett a munkanélküliség, míg a másik négy régiót csökkenő munkanélküliség jellemezte.
A munkanélküliség időtartama még mindig magas
A munkanélküliek 49,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,3 hónap volt - közölte a KSH.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 2013. június végén 497 ezer fő volt a nyilvántartott álláskeresők összlétszáma, ez 5,2 százalékos mérséklődést jelent 2012 azonos időszakához képest.