A program lényege, hogy a Megyei Kormányhivatalok Munkaügyi Központjai által a Waberer’s szakembereivel közösen kiválasztott álláskeresők – központi forrásból finanszírozott – hivatásos nemzetközi gépjárművezető-képzésben részesülnek.
Az európai közúti fuvarozási piacon májusban jelennek meg az első borsodi és szabolcsi kamionsofőrök, akik eleinte a Waberer’s tapasztalt pilótáinak felügyeletével, majd később önállóan vezetik a legmodernebb, 24 tonnás, Euro5-ös, környezetbarát hajtóművekkel szerelt nehézgépjárműveket.
Az NGM közlése alapján a program része annak a stratégiának, melynek keretében a foglalkoztatottság szempontjából leszakadó térségeket illetve társadalmi csoportokat céloznak meg és juttatnak munkához.
Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkár és Wáberer György, a Waberer’s elnök-vezérigazgatója megállapodása alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 240, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 120 új munkahelyet hoz létre a Waberer’s International Zrt. szállítmányozási cég.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
39 perce
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
körülbelül 1 órája
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
2 órája
-
Százmilliárd forint forgott a héten a tőzsdén
3 órája
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
6 órája
-
A volatilitástól a rugalmasságig: a szállodák prioritásainak újragondolása
18 órája
-
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
19 órája
Mfor.hu Top24
- A nagy afrikai útépítés-biznisz: reagált a Duna Aszfalt az Eximbank-botrányra
- Egy 21 éves férfi a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
- Kardinális adatok érkeznek a magyar gazdaság állapotáról a jövő héten
- Százezreket kellett kitelepíteni a spanyol és francia erdőtüzek miatt
- Megszavazták: marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa
- Lombikprogram: ezekben az országokban 50 pluszos nőket bevállalnak
- Munkában a tiszás gőzhenger, meddig juthatnak a százas listán? Ez Viszont Privát
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Makro / Külgazdaság
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
39 perce
Nemzetközi
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
2 órája
Nemzetközi
Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
19 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
A vidék hírei
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
2026. július 25. 11:31
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
2026. július 25. 14:31
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
2026. július 25. 13:46
-
Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
2026. július 25. 16:31
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




