3p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Kizárólag a CEU ellen született törvényjavaslat.

Ez a törvény diszkriminatív. Szíven szúr mindent, amit évtizedeken keresztül csináltunk a CEU-n – írja az atv.hu, hogyan értékeli a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetem rektora, hogy a kormány benyújtotta tegnap a felsőoktatási törvény módosítását.

"A CEU a jelenlegi formájában nem működhet tovább felsőoktatási intézményként, ha elfogadják azt a törvényt, amit ma benyújtottak a magyar parlament elé” – ezt írta tegnap este Michael Ignatieff, a Közép Európai Egyetem rektora egy levélben az egyetem tanárainak és diákjainak, miután a nap folyamán napvilágot látott az EMMI közleménye, amely így fogalmaz: „Egyetlen egyetem sem állhat a törvények felett. Több egyetem törvénytelenül működik Magyarországon”.

Soros György a Közép-európai Egyetem (CEU) alapítója (j5) és John Shattuck, az egyetem rektora (j4) az egyetem diplomaosztó ünnepségén 2013-ban. (Kép forrása: MTI Fotó, Marjai János)

„...ennek megfelelően Magyarország területén külföldi felsőoktatási intézmény akkor folytathat oklevelet adó képzési tevékenységet, ha magyarországi működésének elvi támogatásáról szóló nemzetközi szerződés kötelező hatályát a szerződő felek elismerték, azaz a két ország Kormánya kölcsönösen elkötelezi magát a külföldi felsőoktatási intézmény működésének engedélyezése és támogatása mellett. Fontos rögzíteni, hogy a külföldi felsőoktatási intézmény a magyar jog szerinti oklevél kiállítására nem jogosult”. A CEU közleményét itt találja >>>>

Az atv.hu cikke emlékeztet: a Közép-Európai Egyetem ugyan nincs a törvényjavaslatban konkrétan megnevezve, de a kormány minden bizonnyal a „Lex CEU-t” készíti elő, azaz a Soros György által alapított egyetem áll a célkeresztjében. A CEU-nak a Soros György által létrehozott, New York-i székhelyű Nyílt Társadalom Alapítvány a tulajdonosa.

A CEU rektora tegnap este megkongatta a vészharangot, és levelében azt írta: alapos jogi elemzés után úgy látják, hogy ha a Balog Zoltán által jegyzett törvénymódosítást elfogadják, a jövőben a CEU nem adhat ki olyan, az Egyesült Államokban és Magyarországon is elfogadott diplomákat, mint most.

„Ez a törvény egyetlenegy intézmény ellen irányul. Diszkriminatív. Szíven szúr mindent, amit évtizedek óta csinálunk a CEU-n” – írta a rektor a kiszivárgott hírek szerint. Nem titok, hogy a CEU minden lehetséges fórumon meg fogja támadni a törvényt – írja a portál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Elveszik a munkát a robotok – a járvány után nem lesz szükség több emberi munkakörre?
Kollár Dóra | 2021. június 12. 12:07
A járvány alatt több területen a robotoké lett a munka, és hogyha a kutatóknak lesz igaza, nem is fogják visszaadni azt. Bajban vannak a könnyen helyettesíthető munkavállalók?
Karrier Megszületett a budapesti bérmegállapodás
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 3. 17:48
A szakszervezetek és Karácsony Gergely együtt jelentette be a megállapodást.
Karrier Mit tehetnek a vezetők azért, hogy a dolgozók igazán hatékonnyá váljanak?
Kollár Dóra | 2021. május 24. 18:04
Ugyan már lecsengőben van a harmadik hullám Magyarországon, a járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései a hatékonyság növelésében.
Karrier Optimisták és fizetésemelésre számítanak a dolgozó fiatalok
Privátbankár.hu | 2021. május 17. 09:10
A járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban a 19-29 éves korosztály. 
Karrier A kormány hívó szava: sok ezer embernek a mai az utolsó home office-munkanapja
Privátbankár.hu | 2021. május 7. 06:15
Ahogy visszamennek a diákok az iskolákba, a kormány visszahívja az embereket a home office-ból.
Karrier Orbán Viktor elárulta, mit vár a modellváltó egyetemektől
Privátbankár.hu / MTI | 2021. május 4. 17:45
A miniszterelnök szerint egy teljesen új egyetemi rendszer jött létre.
Karrier Távozik az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója
Privátbankár.hu | 2021. április 29. 07:37
Fichtinger Gyula lemondott.
Karrier Az Országgyűlés megszavazta az egyetemek alapítványi fenntartását
MTI | 2021. április 27. 14:31
Ősztől a hallgatók 70 százaléka folytathatja tanulmányait új modellben működő egyetemen.
Karrier Minden borzalmas: hogyan dobhatják fel a munkahelyi légkört a vezetők?
Kollár Dóra | 2021. április 19. 19:14
Az elmúlt több mint egy év minden szempontból megterhelő volt a világ lakossága számára, mentálisan és fizikailag is belefáradtunk a járványba, és bár egyre több jel utal arra, hogy végre valahára talán kifelé tartunk a járványból, optimistának lenni még mindig igazi kihívás. Hogyan hozhatják be a menedzserek a pozitív gondolatokat a pandémia által megviselt munkahelyekre?  
Karrier A tiszavirágzástól a halászléig: újra kinevezték a miniszteri biztost
Privátbankár.hu | 2021. április 10. 09:54
V. Németh Zsolt ismét megkapta a megbízást.
hírlevél
depositphotos