1p
Belügyminisztérium szándéka szerint a közmunkások azonos státusú vezetői többletjuttatást kapnának a jövőben és a közmunkásokat ezentúl havonta fizetnék ki.

A közfoglalkoztatottak bérének teljesítményarányos differenciálását javasolta Karvalics Ottó (KDNP) a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ellenőrző albizottsága ülésén kedden Budapesten. A Belügyminisztérium szándéka szerint a közmunkások azonos státusú vezetői többletjuttatást kapnak a jövőben - mondta Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára

Mindenkinek jobb lenne, ha havonta kapnák a fizetést

Polics József (Fidesz) szerint a polgármestereken múlik leginkább ennek a programnak a minősége. Felvetette, hogy a heti fizetés helyett a jogszabály havi fizetést írjon elő, mivel az önkormányzattól a fizetés egy teljes munkanapot elvesz. Karvalics Ottó tapasztalata az, hogy a közmunkások maguk kérik a havi fizetést, mivel akkor nem folyik el a pénz, és jobban be tudják osztani azt.

A leépített dolgozók helyét közmunkásokkal töltik fel

Az albizottság ülésén Bertha Szilvia (Jobbik) albizottsági elnök felvetette, hogy az adatokból kitűnik: az önkormányzatok a leépített dolgozók helyébe közfoglalkoztatottakat alkalmaznak. A helyettes államtitkár a tárcája nevében is ellenezte az ilyen foglalkoztatást. A másik kiemelt probléma a közfoglalkoztatottak képzése volt. A közfoglalkoztatottak 52,8 százaléka ugyanis alapfokú képzettséggel, vagy még azzal sem rendelkezik.

Hoffmann Imre,  elmondta: a közfoglalkoztatottak száma október 20-án 278 ezer volt, az utóbbi két évben közel 19 ezer közfoglalkoztatott (7,4 százalékuk) került vissza az elsődleges munkaerőpiacra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG