6p
37 ezer fiatalt kérdeztek meg a munkavállalási preferenciákról. A válaszokból kiderült: a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalóinak. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves korosztálynak.
(Fotó: depositphotos.com)

A korábbi évekhez hasonlóan 2019-ben is felmérte a jövő munkavállalóinak munkahelyválasztási preferenciáit a PwC Magyarország. Az idei kutatásban többek között a nemzetköziség, a személyes fejlődés és a transzparens vállalati működés is bekerült a vizsgált fókuszterületek közé. A felmérésben részt vevő több mint 37 ezer fiatal 51 százaléka felsőoktatásban, míg 21 százalékuk középiskolában tanul, 27 százalékuk pedig dolgozik. A kutatás szerint a 16-28 éves korosztály számára a munkahelyválasztási szempontok között első helyen a rugalmas munkarend és munkaidő áll, melyet az alapbért megelőzve a stabilitás és kiszámíthatóság követ. A cafeteria idén annak ellenére kiesett a top 10-ből, hogy a tavalyi évben még az előkelő negyedik helyen szerepelt.

Veszélyeztető tényező a munkaerőhiány

„Idén kibővítettük a felmérést annak érdekében, hogy a hazai vállalatok még jobban megismerhessék a potenciális munkavállalóik munkahellyel kapcsolatos elvárásait. Mindez azért is fontos, mert a PwC Vezérigazgatói felmérése szerint a hazai vállalatvezetők döntő többsége a munkaerőhiányt jelölte meg az üzleti sikert veszélyeztető legnagyobb kihívásnak” – mondja Bencze Róbert, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások igazgatója.

A kutatásából kiderül, hogy a válaszadók döntő többsége (96 százalék) utánanéz a cégnek, mielőtt beadja jelentkezését. A fiatalok 63 százaléka szívesen dolgozna multinacionális vállalatnál, míg 28 százalékuk start-up-nál is elhelyezkedne. A megkérdezettek mindössze alig több mint ötöde (21 százalék) vélte úgy, hogy az állami szféra is vonzó munkavállalási lehetőség.

(Forrás: PwC Magyarország)

Heves megyéből Győrbe

A 25 év alatti válaszadók 94 százaléka megfontolná az országon belüli költözést. Csongrád megyében a legnagyobb azoknak az aránya (78 százalék), akik szívesen maradnának jelenlegi lakóhelyükön. További érdekesség, hogy a Heves megyei válaszadók több mint fele (54 százalék) akár a Győrbe költözést is el tudja képzelni egy vonzó munkahely érdekében.

Azonban nemcsak a mobilitásban, hanem egyéb munkahelyválasztási preferenciákat illetően is láthatóak régiók közötti különbségek: a vállalatnál kapott szakmai képzés például Hajdú-Bihar megyében az 5. legfontosabb szempont, addig a fővárosban mindössze a tizedik.

(Forrás: PwC Magyarország)

Az egyes iparágakhoz kapcsolódóan is eltérő munkahelyválasztási preferenciákra világít rá a PwC Magyarország felmérése: az IT-szektorban vonzó a távmunka lehetősége (5.) és a közvetlen felettes vezetői stílusa (8.), míg a gyógyszeriparban a kihívásokat jelentő munka (4.) és a kollégákkal való viszony (9.) is meghatározó. A Magyarországon húzóágazatnak számító autóipar szereplői a szakmai képzéseket (4.), valamint a valós teljesítményen alapuló előremenetelt (7.) szem előtt tartva szólíthatják meg sikeresen az Y és Z generáció munkavállalóit.

„A kutatás eredményei megmutatják, hogy melyek azok a munkahelyi tényezők, melyek felkelthetik a jelenleg még közép- és felsőfokú tanulmányaikat végzők, valamint a pályakezdők érdeklődését. E tényezők ismeretében a vállalatok felkészülhetnek arra, hogy sikeresen meg tudják szólítani a jövő munkavállalóit” – mondja Örkényi Zoltán, a PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások menedzsere.

A PwC Magyarország a kérdőív szabadszavas válaszai és jelölései alapján idén tíz iparági kategóriában osztja ki a 2019 Legvonzóbb Munkahelye Díjat.

PwC 2019 Legvonzóbb Munkahelye Díj iparági kategória győztesei

Autóipari gyártó

  1. AUDI HUNGARIA Zrt.
  2. Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
  3. BMW Manufacturing Hungary Kft.

Energetika és közüzem

  1. MOL Nyrt.

FMCG

  1. Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
  2. Procter & Gamble Magyarország
  3. Nestlé Hungária Kft.

Gyártó

  1. Robert Bosch Kft.
  2. General Electric International
  3. Continental Magyarország

Gyógyszeripar

  1. Richter Gedeon Nyrt.
  2. TEVA Gyógyszergyár Zrt.
  3. Egis Gyógyszergyár Zrt.

Pénzügyi szolgáltató

  1. OTP Bank Nyrt.
  2. K&H Bank Zrt.
  3. Magyar Nemzeti Bank

Retail (kiskereskedelem)

  1. ALDI MAGYARORSZÁG ÉLELMISZER Bt.
  2. Lidl Magyarország Bt.
  3. Ikea Lakberendezési Kft.

Shared Service Center

  1. Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.
  2. BP BSC Kft.
  3. IT Services Hungary Kft.

Technológia

  1. prezi.com Kft.
  2. IBM Magyarország
  3. EPAM Systems Kft.

Telekommunikáció

  1. Magyar Telekom Nyrt.
  2. Vodafone Magyarország
  3. Telenor Magyarország Zrt.

PwC 2019 Legvonzóbb Munkahelye Díj összesített 1. helyezés: AUDI HUNGARIA Zrt.

A pénz nem minden

Hogy milyen munkahelyre vágynak a a magyarok, a témában a Groupama Biztosító is készített egy reprezentatív felmérést. Ebből többek között kiderült, önmagában attól, hogy valahol magasabbak a fizetések, még nem válik egy munkahely vonzóvá. Legalább ilyen lényegesebb szempont a munkavállalók számára a stabilitás, a pénzen kívüli juttatások, vagy a munkahely otthontól való távolsága is. A rugalmas munkaidő és a részmunkaidős foglalkoztatás lehetősége a két legfontosabb szempont a gyermeket nevelők számára a munkahely kínálta speciális lehetőségek közül.  
A férfiak körében a munkahelyi előmenetellel, továbbképzéssel kapcsolatos lehetőségek bírnak nagyobb vonzerővel, míg a nők esetében általában is sokkal vonzóbbak a munka melletti gyermeknevelést támogató intézkedések (pl. a munkahelyi bölcsőde, óvoda, vagy a kismamák segítése). A gyermekesek, különösen a nők gyakran az otthoni munkavégzés lehetősége alapján döntenek az álláslehetőségek között.
A felmérés rávilágított arra is, hogy az egészségpénztár számít a legvonzóbb juttatásnak ma Magyarországon, a válaszadók 41 százaléka jelölte számára fontosként, a gyermeket nevelők egyenesen 47 százalék választaná ezt a juttatást. A fizikai dolgozóknál pedig a táppénz bír ekkora jelentőséggel.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG