2p
Három lépcsőben 50 százalékkal emelik meg egyes dolgozók fizetését.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára egy márciusi parlamenti ülésen. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.

Sokan leléptek

Tállai András szerint az életpálya kialakítására azért is szükség van, mert az elmúlt időszakban elvándorlás tapasztalható a NAV-nál, nemcsak a versenyszféra szippantja el a tapasztalt, jó szakembereket, hanem más állami hivatalokhoz - a rendőrséghez, a katasztrófavédelemhez, a büntetésvégrehajtáshoz - is hívják őket. Ezt a folyamatot meg kell állítani - mondta.    Beszámolt arról is, hogy a bonyolult összetett pótlékrendszert átalakítják, meg fog szűnni például a vezetői, a veszélyességi és a gépjárművezetői pótlék, megmarad azonban a idegennyelvtudás után járó, a készenléti vagy éjszakai pótlék.

Azon munkakörökben, amelyekben a NAV munkatársai nagyobb felelősséget és kockázatot vállalnak, bevezetik a közszolgálati pótlékot, amelynek mértéke az illetményalap 50-650 százalékáig terjed - ismertette a államtitkár. Hozzátette, ezáltal közelíteni fog a hivatásos dolgozók illetményrendszeréhez.

Még egyeztetnek

A tervezetet már megküldték az érdekképviseleteknek, még hétfőn mindegyikkel megkezdik az egyeztetést - mondta az államtitkár, aki arra számít, hogy az új előmeneteli rendszer segíti majd a NAV szakmai és szervezeti átalakítását.

A 2016 júliusától tervezett emelés költsége 7 milliárd forint, emiatt azonban nem kellene az idei költségvetést módosítani, mert céltartalékként rendelkezésre áll - mondta az államtitkár.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG