Az Európai Unióban mintegy 200 ezer orvos hiányzik az egészségügyből, Németországban a kezdő bruttó fizetés 4 ezer euró (1,2 millió forint) körül alakul, szemben a magyarországi havi bruttó 300-400 euróval. A nyugati kórházak tehát könnyedén kivásárolhatják a volt magyarországi hallgatókat - írja a napilap.
A Magyar Rezidens Szövetség február elsején ismét "élesítette" a mintegy 2500 letétbe helyezett felmondólevelet. A dokumentumok április elején lépnek életbe, amennyiben a kormány nem teljesíti a szövetség havi nettó 100 ezer forintos béremelési követelését.
Éleződik a bérfeszültség
Bértárgyalásra és tiltakozó akcióra készülnek a háziorvosok - írta a Népszabadság. A lap Selmeczi Kamillra, a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnökére hivatkozva azt közölte: "a háziorvosok márciusban reménykednek, áprilisban tárgyalnának, és ha nem érnek el eredményt, júniusban demonstrálnak".
A Népszabadság szerint legkésőbb 2014-ig a kártyapénzük megduplázására számítanak az alapellátó orvosok.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
A Magyar Rezidens Szövetség szerint nyugati kórházak vásárolhatják majd ki a hallgatói szerződést aláíró orvostanhallgatókat, vagyis a "röghöz kötésről" szóló döntésével a kormány épp ellentétes hatást ér el - írja a Napi Gazdaság.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Úgy tűnik, nem keletről érkezik Putyin Budapestre
6 órája
-
Ismeretlen helyre távozott a miniszterelnök, megvan az utódja
6 órája
-
Megnyílt a modern lengyel-litván NATO-út, a Via Baltica
6 órája
-
Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
7 órája
-
A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
7 órája
-
Már tárgyalnak az oroszok és az amerikaiak a budapesti csúcsról
7 órája
-
„Putyinnak csak a hágai törvényszék előtt van helye Európában” – uniós reakciók a budapesti csúcsra
7 órája
Mfor.hu Top24
- Zelenszkij újra üzent: ideje Amerikára cserélni az oroszokat
- Ki gondolta volna, hogy így kezdi a hetet a forint?
- Újabb 450 milliárdos osztogatást ígért be a kormány
- Ember nem tudja követni, hány cége van Mészáros Lőrincnek
- Lázár János nem lesz boldog: eddig bírta a Keleti pályaudvar
- Így spórolna ezermilliárdokat Magyar Péter, de azt ő se tudja, mi lesz Varga Judittal
- Áll a bál az unióban a magyar kormány húzása miatt
Karrier
Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier
Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier
Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier
Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier
Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier
Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier
Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier
Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier
Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier
Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Nemzetközi
Ismeretlen helyre távozott a miniszterelnök, megvan az utódja
Kinevezték Madagaszkár új miniszterelnökét.
6 órája
Részvény / Deviza / Áru
Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
7 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Túl az Otthon Starton: mi történik a piaci lakáshitelekkel?
16:56
-
2028-tól nem jöhetne orosz gáz Európába
15:32
-
A csehek elsöprő többsége támogatja az ország uniós tagságát
14:49
-
Most döntenek Európában az orosz gáz sorsáról, nem kell hozzá egyhangú határozat
13:44
-
Kijött a gödörből a német lakásépítő ágazat
13:22
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Semjén Zsolt: „Zsolti bácsi egy szimbólum – az ártatlanul megtámadott emberé”
19:15
-
Városi díszünnepség idején forgalomkorlátozásra kell számítani a Hatvani kapu téren és környékén
18:26
-
Magyar Péter: Orbán rettegő, összeomlás szélén álló maffiafőnök benyomását keltette Zánkán
14:24
-
Eger polgármestere szerint nagy siker az új egri vásártér
12:09
-
Leállt az internet jelentős része: az Amazon hibája miatt számos weboldal és alkalmazás vált elérhetetlenné
11:05
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében?
2025. október 20. 06:17
-
Sikeres ukrán támadás a világ legnagyobb gázfeldolgozó üzeme ellen
2025. október 20. 08:32
-
Váratlan helyről kaphat segítséget az ukrajnai béketeremtés
2025. október 20. 14:22
-
Van egy jó hírünk azoknak, akik kiszorultak az Otthon Start Programból
2025. október 20. 07:32
