1p
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara felmérése szerint a szakdolgozók 67,7 százaléka kért mentességet a kötelező nyugdíjazás szabálya alól - közölte a kamara hétfőn.

A tájékoztatás szerint a kamara a kérelmekkel kapcsolatban országos vizsgálatot végzett. A tizenhárom megyéből és a fővárosból visszaérkezett adatok alapján megállapították, hogy 65 fekvőbeteg-ellátó intézményben az 1478 érintett munkavállaló 67,7 százaléka nyújtott be mentességi kérelmet.

Márciusban indulnak a bértárgyalások

A közleményben beszámoltak arról, hogy Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a múlt héten látogatást tett a kamaránál. A megbeszélésen Balogh Zoltán kamarai elnök jelezte, hogy az ápolóhiányt tovább súlyosbítja a negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonulók kiesése, tetézi a helyzetet a szakdolgozók elvándorlása, amely már a kisebb kórházakat is súlyosan érinti.

A tájékoztatás szerint a megbeszélés során az államtitkár azt valószínűsítette, hogy a március elején induló bértárgyalások várhatóan szeptemberben hoznak eredményt.

Szócska Miklós megígérte a pénzügyi támogatást

A kamara jelezte Szócska Miklósnak, hogy haladéktalanul rendezni kell a védőnői béreket, felülvizsgálatra szorul a gyógyszertári asszisztensek képzése, illetve felhívta a figyelmet az otthoni szakápolás ellehetetlenülésére. A testület szükségesnek tartja a nővérszállók korszerűsítését és a kihasználatlanul álló kórházépületek hasznosítását is.

A tárgyaláson Balogh Zoltán kiemelte, hogy a köztestület kezdeményező, együttműködő szerepre törekszik a kormányzattal. Jelezte továbbá, hogy a kamara maradéktalanul ellátja a kamarai törvényben előírt feladatait, ugyanakkor szükségük lenne a megállapodás alapján járó állami támogatásra, amelyet 2012-ben nem kaptak meg.

Szócska Miklós - a kamara közlése szerint - ígéretet tett a pénzügyi támogatásra, és kijelentette: a kormány továbbra is nyitott a hasznos javaslatokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG