2p
A gyermekkori védőoltások és szűrővizsgálatok rendszere, valamint a védőnői hálózat működik legjobban a magyar gyermek-egészségügyben. Ugyanakkor a szakemberhiány megszüntetése, a kiöregedő szakemberek pótlása, és a kivándorló fiatalok itthon tartása jelenti a legnagyobb kihívást a következő öt év során – derül ki a K&H gyógyvarázs felméréséből.

A K&H gyógyvarázs kérdőíves felmérésében azt vizsgálta, hogy a magyar gyermekegészségügy mely területei működnek kiemelten jól, és melyek a következő öt év legnagyobb kihívásai. A felmérésben 37 gyermek-egészségügyi intézmény vett részt.

„A magyar gyermek-egészségügyi intézmények szerencsére jó néhány olyan területet meg tudtak nevezni, amely szerintük kifejezetten jól működik” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A legtöbben (24%) a gyermekkori védőoltási rendszert emelték ki, és ehhez szorosan kapcsolódva a védőnők munkáját (16%). Ezek mellett a gyermek-egészségügyi dolgozók elkötelezettségét, hivatástudatát, lelkesedését hangsúlyozták a legtöbben (20%), amit a kiemelkedő szaktudás követett (13%). A jól működő területek sorában többen említették még a koraszülött-mentést, illetve a koraszülött-központok hatékony működését, a gyermek háziorvosi szolgálat rendszerét, a sürgősségi ellátást, valamint a gyermekonkológiát.”

A K&H közleménye szerint természetesen szép számmal akadnak olyan területek is, amelyek a válaszadók szerint komoly kihívást jelentenek az elkövetkező 5 évben. A legnagyobb veszélyt a szakemberhiányban látják, így a gyermek-egészségügy legnagyobb kihívásának a szakemberhiány megoldását, a kiöregedő szakemberek megfelelő pótlását, és a külföldre vándorló szakemberek itthon tartását tartják.

 

Forrás: 123RF.com

Ezt összességében a válaszadók 54%-a hangsúlyozta ki. Ezt követően, szinte azonos arányban (11-16%) jelölték meg az intézmények a műszerpark modernizálását, a finanszírozási problémáinak megoldását, a szakemberek megfelelő díjazását, valamint a területi egyenlőtlenségek megszüntetését. Ezeket tartják tehát az elkövetkező 5 év legnagyobb kihívásának.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG