2p
A nagy-britanniai székhelyű Tesco áruházlánc bejelentette, hogy lemond vezérigazgatója Philip Clarke, miután a vállalat arra figyelmeztette befektetőit, hogy 2014 első félévében kisebb nyereségük lesz a vártnál.

Philip Clarke három évig vezette a Tescót, de október elsejétől az Unilever egyik igazgatója, Dave Lewis veszi át a helyét. Clarke két évvel ezelőtt kezdett bele a Tesco nagy-britanniai üzletágának megújításába, de ez nem mutatkozott meg az eladások tartós növekedésében.

Miért mondott le?

A Tesco hétfői bejelentése szerint a piaci körülmények romlottak, kevesebb bevétele és kisebb nyeresége lesz annál, mint amelyet június elején jósoltak. Richard Broadbent a Tesco igazgatói tanácsának tagja szerint Philip Clarke egyetértett az igazgatókkal, hogy ez a megfelelő pillanat, hogy egy más megközelítéssel rendelkező új vezetőnek adja át az irányítást.

A Tesco a világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi vállalata, megközelítőleg 23 milliárd angol font a piaci értéke és 530 ezer alkalmazottja van, de az elmúlt években gondokkal küzdött. 

Nem sikerült betörnie az Egyesült Államok és Japán piacára, az európai országok és Kína pedig elvonták a figyelmet a brit piacról, ahol továbbra is forgalmának kétharmadát bonyolítja le.

Erősödtek a részvények a hírre

Elemzők szerint még jelenthet be rossz híreket a Tesco, és a vállalat szerint is több tényezőtől (piac helyzete, befektetéseik sikere) függ 2014-es teljesítményük. Azonban a befektetők szerint Philip Clarke menesztése jó kezdet, mert hétfő délelőtt 2,81 százalékkal erősödött a Tesco részvényárfolyama a londoni tőzsdén.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG